A titokzatos gyíkzenekar története [antikvár]

Részlet: 1 . FEJEZET Azt hiszem, anya meg apa elég nehéz időszakon mentek éppen keresztül, és szükségük volt rá, hogy egy kicsit kettesben legyenek. Apa sokat panaszkodott a munkájára, és emlékszem, hogy jó sokat veszekedtek anyával. Valami nagyon nyomaszthatta őket, az tuti, különben soha nem utaztak volna el úgy, hogy engem rábíznak Leslie-re. Ja, Leslie a nővérem. Tizenhét éves volt azon a nyáron, amikor ez az egész történt, és éppen rekordhülye volt, ami sokat mond annak, aki ismeri. Leslie-nek volt egy nyári munkája, telefonokat vett fel valami irodában, és anyáék akkor még engem is ráhagytak, gondoskodnia kellett róla, hogy egyek és hogy ne kerüljek bajba, amíg ők egy üdülőhelyen pihennek Coloradóban. Sűrűn mentegetőztek, amiért nem visznek magukkal, pedig nekem ez így totál megfelelt, mert amennyire ki tudtam venni, ott úgyse lehetett volna mit csinálni, csak bámulni a tájat. Sose értettem, mi olyan nagy ügy egy tájban. Persze, nagyon klassz, ha nagy hegyek vagy micsodák vannak a háttérben, miközben csinálunk valamit, de csak álldogálni egész nap, és azt hajtogatni, hogy Jaj, de szép táj", az szerintem elég buta dolog. Anyáék megkérdezték Leslie-től, hogy biztosan menni fog-e neki a dolog, tényleg mindent tud-e, amit csinálnia kell, van-e valami kérdése - és ezt ötpercenként megkérdezték. Három napon át. A maradék időben fel-alá rohangálva pakoltak, és emlékeztetőket írtak Leslie-nek. írtak vagy kétezer emlékeztetőt, teletapétázták velük a konyhát: recepteket, azt, hogy mikor jön a mosodás, meg telefonszámokat, a rendőrségét, a kórházét, a coloradói üdülőét, az összes rokonunkét, az összes barátjukét. Lényegében mindenki telefonszámát leírták McDonaldsville-ben. Ennyi erővel a telefonkönyvet is felragaszthatták volna a falra. Biztos bűntudatuk volt, amiért nélkülünk mennek nyaralni, de én nem különösebben akartam volna menni, Leslie meg, és ezt már talán mondtam, gyogyós, nincs az az ember, aki meg tudja állapítani, mit akar. Egyébként én most tizenkét éves vagyok, és tizenegy voltam akkor, amikor ez történt, és abszolút tudtam már gondoskodni magamról. Ellenben Leslie-re állandóan figyelni kell, csak erre nem akartam emlékeztetni anyáékat, amikor készülődtek. Mire elindultak, már szinte térden állva könyörögtem, hogy menjenek. Az idegeimre mentek. Hol anya, hol apa pár percenként elhadarta, hogy mennyire rossz nekik, hogy itt hagynak engem, de muszáj kettesben lenniük. Anyára időnként rájött, hogy nem hagyhaya cserben a kicsinyeit, és volt egy kis sírás