A tobozházikó [antikvár]

Volt egyszer egy aprócska völgy, a völgyben patak, a patak partján erdő, abban egy sudár lucfenyő, annak tetején egy tobozházikó. A tobozházikónak száz szobája volt: az elsőben két faágyikó, gyolcslepedőkkel, hófehér párnákkal. A másodikban ezüstös vízcsapok, halványsárga csempével borított falak, almazöld fürdőkád. A harmadikban, a negyedikben és az ötödikben csupa könyv; a tizenkettedikben csupa hópihe. Persze nem kupacban, mint karácsony táján az utcákon, hanem egyesével, üvegszekrényekbe zárva. A jéghideg üveglapok között láthatott az ember óriási, bolyhos pelyhet, de olyan picikét is, amely elsőként hullott alá már az ősz végén, s megtelepedett egy vadrózsa levelén. Ott talált rá Sámuel úr, a manó, aki ifjú feleségével, Katalin asszonnyal élt a száz szobában, a lucfenyő tetején.