A vadóc [antikvár]

Az emeleti szoba ablakánál, ahonnan messzire el lehetett látni a város háztetői fölött, nővérének fonott székében kényelmesen hátratámaszkodva ült Inge. Almát rágicsált r- az alma zöld volt, mint a fű és kemény, mint a kő, sőt nyilván savanyú is, mint az ecet; erre lehetett következtetni a fintorokból, amelyeket a kislány vágott. De Inge a sarki zöldségestől ajándékba kapta és ezért meg kellett ennie. Lábát kinyújtotta és kényelmesen fölrakta Hilda világos, virágmintás diványterítőjére. Kitaposott barna fűzőscipője szörnyű nagynak látszott; rövid harisnyája lecsúszott a bokájára; a harisnya már amúgy is túlságosan kurta volt hosszú lábszárához képest, amelyet csupa karcolás és fölvakart szunyogcsípés ékített. Szótlanul, szórakozottan maga elé bámulva rágta a zöld almát. Hilda kis zsámolyon ült és varrása fölé hajolt; a délutáni napsugár az alacsony ablakon keresztül besütött a szobába, a fiatal lány vöröses-arany haja úgy ragyogott a napfényben, mint a fényes vörösréz. Varrótűje A csakúgy szántotta kezében a könnyű szövetet; már jónéhány méter behúzott, keskeny fodor hevert a varróasztalkán. Ó, ez a virágos muszlinruha valóban elragadó lesz!