A vadon titka [antikvár]

Részlet: BEMUTATKOZÁS Szép, meleg otthonban nőttünk fel Fülöppel, Margit néni gondos felügyelete mellett — egy fehér házban, amely a domb oldalán állt. A nap a domb mögött nyugodott le. A ház előtt kis virágoskert terült el, mögötte pedig gyümölcsös, amelynek almafái alatt kankalin és vadlóhere járták körtáncukat. A padláson két kis hálókamra volt, az egyikben aludt Fülöp, a másikban én, de az ajtót nyitva hagytuk, hogy átszólhassunk egymásnak. Igazában sohasem tudtam eldönteni, hogy melyikünk ablaka volt kedvesebb nekem. Fülöp ablaka az elrejtettség érzését jelentette számomra, mert erdei fenyővel körülzárt kertre nyílott, amelyet a páfránnyal benőtt lankás domboldal védőleg ölelt körül, míg saját kamrácskám ablaka izgató kalandvágyat ébresztett fel bennem, mert onnan Worcestershire tágas síkságára lehetett látni, és annak távoli dombjaira, valahol Here-fordshireben, ahol még sohasem jártam. Szerettem azokat a dombokat. Néha olyan zöldeknek és közelieknek tűntek fel, máskor meg olyan elmosódottaknak és távoliaknak. Úgy néztem rájuk, mint valami meseországra, amelybe majd egyszer, ha felnövök, behatolhatok. És amikor Fülöp reggelenként bejött s az ágyamra ült, hogy az első madárdalt elleshesse, vagy a síkság peremén fellángoló napkeltét megcsodálhassa, sok-sok történetet meséltünk el egymásnak azokról a különös állatokról, amelyekkel képzeletünk a domboldalt benépesítette. Fülöp csaknem tizenegyéves volt, másfél évvel idősebb nálam, s mindenkinél jobban szerettem őt. Gondolkodó, szelíd fiú volt. Jó időbe tellett, amíg elhatározott valamit, de akkor aztán megingathatatlan makacssággal véghez is vitte azt. Amennyire csak visszanyúlik emlékezetem a múltba, Fülöp mindig barátom, védelmezőm és vigasztalóm volt, akitől csak az iskolai tanítás idejére szakadtam el. Olyan különbözőek voltunk, amennyire csak testvérek különbözhetnek egymástól. Fülöp keménykötésű gyerek volt, komoly kék szemekkel és nyugodt kerek arccal, ezzel szemben én kicsi voltam és sovány, sötét kócos hajjal és