Ábel Amerikában [antikvár]

Részlet a könyvből:Szegény anyám olyan asszony volt, kinél boldogitóbb és ártatlanabb még virágban sem termik. Amíg élt, addig is örökké pártomat fogta, csak a szeretet akadályozta meg néhanapján abban, hogy ne úgy lásson valamit jónak, ahogy én. Amióta azonban lekerült az örök földbe, azóta a szeretet sem akadályozta meg semmiben, hanem minden úgy volt a legjobban, ahogy én mondtam s gondoltam. Most is, mihelyt kiejtettem a számon, hogy Isten rendelése szerint egy hajójegyet örököltem, mivel Amerikába szeretnék menni, úgy állott mellém, mint egy őrzőangyal, kinek csak két szárnya és egy szíve van. El is gondoltam, amint a temetőből hazafelé jöttömben a faleveleket sárga színben és gyenge pirosban hulladozni láttam, hogy halott édesanyát szeretni és hulló falevelet látni milyen közeli rokon ! Bezzeg apám nem andalodott el ilyen könnyen semmiféle szándékomon, mert most is vizsgálódva nézett, mint jegytulajdonost. Folyton ügyelte a sarkamot és pislogott bé a homlokam mögi, hogy mit akarhatok. Talán még az is megjárta az eszit, hogy egy szép este vagy egy szebb hajnalon felpattanok a hajójegyre és úgy elvágtatok rajta, hogy még az Óperenciás tenger vizét is csak játszva fogom meglegyinteni, mint a fecske. Eszes ember volt ő magától is s hát még ami tudományt belőlem merített! Mint például azt, hogy nemcsak lábon járó emberek élnek, hanem vannak szárnyasok is ! Tehát nem lehet oktalansággal hibáztatni, amiért szemmel tartott engem. Aminthogy akkor sem szóltam semmit neki, amikor felébredtem egy éjszaka és azt láttam, hogy az ujjasom zsebeiben kotorázik...