Álomgyár [antikvár]

Egyszer csak ott &llok a Metropolitan Múzeum nagycsarnokának kellős közepén, pontosan egy méternyire attól a ponttól, ahol a tizedik születésnapomon kidobtam a taccsot, rögtön az Egyiptom szárny előtt. De most nincsen övtáskám, nem nyikorog a tornacipőm a fényes padlón, és nem az élénk rózsaszín hányás terül szét a lábamnál (málnafagylalt, ha érdekel), mályvacukros pehellyel tűzdelve („Csak a születésnapodon!" - figyelmeztetett a papa, és ez volt az utolsó alkalom, hogy ezt mondta.), hanem egy kristályokkal vastagon kivarrott, hét és fél kilós estélyi ruha uszálya, ami éppen olyan, mint amilyet Beyoncé viselt a Grammyn. Ma este a lámpák vakítóan ragyognak, az emberek összesúgnak, és lopott pillantásokat vetnek rám. Ma este, valamilyen okból, valaki vagyok. Pezsgőt szürcsölve siklok teremről teremre, és gyönyörködök a műalkotásokban. Max az impresszionistáknál talál rám, ahogy Degas balerinái előtt állok. - Tudod, hogy táncolni is tudok? - Átkarolja a derekamat, amitől azonnal tetőtől talpig átmelegszem.