Alpesi rózsa [antikvár]

TÚL A FÜSTÖS VASKAPUN Indulás Keleti p.-u. 8 óra 20 perc. A kalauz kinyitotta kulcsával a szakaszt, a gyerekek benyomultak, hátizsákok koppantak a fapadon. Pista leeresztette az ablakot és csúfondárosan integetett egy lihegő, loholó kövér fiúnak. - Tanár úr, kérem! Diki mégis befutott. Itt gurul, ni! - kiáltott hátra. Liszka tanár úr az ajtóban állt, csak most rakta le a zsákját. Megszámlálta a fejeket, most már Dikiét, becsületes nevén Mák Jancsiét is beleértve. - Akkor hát együtt volnánk. Egy, kettő, három és a két Gánti, az öt, a magamé a hatodik. Bécstől kezdve aztán heten leszünk, mint a gonoszok. Kár, hogy a húgod lemaradt, Péter. - Micsoda? - kapta fel a fejét Panni. - Rajner Lidi nem jön? - Nem. Lázas tegnap óta. - Püff neki! Hisz akkor magam vagyok lány négy fiú között! - Ó, szegény kis Pritty, fél a fiúktól. A darázs fél, hogy a legyek összecsípik - ingerkedett Pista. - Magadat nyugodtan nevezheted légynek, mert az a legszemtelenebb állat, de a többit ne sértegesd. Matyi, az öccse is nagyot nézett. - Hát téged meg mi lelt? Sose voltál ijedős. Sőt... És otthon is te vagy előnyben, mert lányt nem üt meg az ember, ha mégúgy rászolgált is.