Amit a magyar uralkodókról tudni illik [antikvár]

Az Árpád-háziak A honfoglalás (896) és az államalapítás között úgy 100 év telt el; ez a magyar fejedelemség kora. Árpád leszármazottai vitték tovább a hatalmat, abban a rendben, ahogyan korábban is tették azt. Az ország sem volt más, mint a szövetséges törzsek egymás melletti szállásterületei, ahol mindenki szépen lassan berendezkedett, és a törvényeket maguk tartatták be. A honfoglalás idején is lehetett látni, hogy tovább vándorolni már nem nagyon lehet, mivel mindenfelé erős szomszédok országai álltak. A tudatos országépítés azonban váratott magára. Minden ugyanúgy zajlott, ahogyan évszázadokig a vándorlás során. (Ne gondoljuk azt, hogy a vándorlás során folyamatos mozgásban volt a magyarság. Néha évtizedekig, vagy akár 100 évig is egy helyben maradtak, így a földhöz kötött életmód nem volt ismeretlen a honfoglalók körében sem. Géza fejedelem (972-997) volt az, aki végül rászánta magát ara, hogy a szomszédos keresztény országokhoz hasonló államot építsen ki, mivel tudta, a barbár szomszédságot nem fogják sokáig eltűrni Európában. Ő maga is megkeresztel- kedett, testvérével együtt Ekkor kapta az István ne-vet, de a köztudatban mégiscsak Gézaként emlékezünk rá. Megkeresztelte Vajk nevű fiát is, aki szintén az István nevet kapta. Géza 25 éves uralkodása alatt számtalanszor hadakozott saját főemberei ellen, akik nehezen viselték a nagyfejedelem egyre nagyobb hatalmát. Korábban a törzsfők hatalma sokkal nagyobb volt, ám egy királyságban csak egy úr lehetett, és ezt a címet Géza magának tartotta fenn. 997-es haláláig folyamatosan közeledett a keresztény nyugati államokhoz, és hozzá fűzhető az első keresztény templom megépítése is Székesfehérvárott. Géza erős kézzel uralkodott; ellenlábasaival és a pogánysághoz hű hadvezéreivel kíméletlenül leszámolt. Vajk születése egy középkori kódex ábrázoláson. Anyja, Sarolt tartja Vajkot a kezében, akit István néven kereszteltek meg később. A képen nem a boldog apuka, hanem egy szent áll, amint koronát hoz a kisdednek.