Aranyásók [antikvár]

HÓVIHAR A SASTANYÁNA sierrai postakocsi mélységes csendben és sötétségben igyekezett a Csúcs-állomás felé. A belül is rosszul megvilágított, hatalmas kocsi nesztelenül ringott tartószíjain, s úgy suhant előre és felfelé, mintha valami titokzatos erő tolná hátulról, hiszen a lovak, melyek vontatták, egészen eltűntek az éjszakában. Lépten-nyomon óriási fák törzsei bukkantak elő és ágaikat nyújtogatták a postakocsi felé. A szerpentin utat sűrűn elborították a fenyők tűlevelei; elnyelték a kerekek neszét, és gyenge illatukkal még jobban elkábították az amúgy is szendergő, bóbiskoló utasokat.A kocsi hirtelen megállt.Négy utas ült belül. Három közülük felriadt, és a szemét dörzsölgette. A negyedik utas, John Hale nem aludt, és türelmetlenül kinézett az ablakon. Ügy rémlett neki, hogy a tovasuhanó fák közül kettő megdermedt. Majd az egyik fa megmozdult, s mintha egyik ága hirtelen kihajolt volna. A kocsi ajtaja kicsapódott - szinte magától nyílt ki.-Szálljanak le! - kiáltotta egy hang.Az utasok, Hale kivételével, tápászkodni kezdtek. Az egyik hátra akart nyúlni, de keze félúton megállt. Mert egy dupla csövű puska csillant meg hirtelen a kocsi abla- ' kában.*-Hagyja azt! - mondta a hang.Az utas, akinek ez szólt, bosszúsan nevetett, és üres kezét térdére tette. A másik két utas vállát vonogatta, mintha azt mondaná: kár minden erőlködésért, elvesztettük a5