Árva leányok [antikvár]

Részlet: Árvalány-haj A máskor sötétzöld gyep már egészen megfakult a domboldalon, hová a nap égető sugarait küldte. Ezek a sugarak elperzseltek mindent a nagy sikságon. Csak a dombon álló hatalmas, szép hársfa alatt maradt kövérnek és üdének a fű. Valóságos szőnyeg gyanánt terült el ez a zöld pázsit s rajta egy ragyogó délutánon két gyermek mulatott kedvire. Csóka Pali, a juhász fiú furulyát faragott s amikor készen volt vele, egyszerű, kedves nótáit próbálgatta rajta. Mellette ült Bársony Éviké, a libapásztor lány és az ölében összegyűlt árvalány-hajból hatalmas bokrétát igyekezett kötni. Már mint kicsi gyerekek szerették egymást. Később aztán éveken át együtt őrizték nyáron a kis jószágaikat. Pali a juhokat, bárányokat gondozta, amiben hatalmasan segített neki a Bodri, egy kicsi, borzas kuvasz. Ott guggolt a kis gazdája közelében, leste ennek minden mozdulatát: nem parancsol-e valamit? De félszemmel mindig a gyapjasokat figyelte. S mihelyt valamelyik öreg birka hátramaradt vagy a kis bárányok közül egyik-másik előre jutott: a szemíüles Bodri azonnal felszökött s be sem várva a kis Pali gazda intését, a saját belátása szerint összeterelte a rendetlenkedő négylábas népséget. De Évikét is támogatta a Bodri. Mintha csak tudta volna a becsületes kuvasz, hogy a juhok és a libák valamikép összetartoznak, mert hát Pali és Éviké is valamikép egymáshoz tartoznak, azért úgy okoskodott a Bodri, hogy voltakép közös kutya s nem csak a bégető gyapjasokat, hanem a gágogó tollasokat is rendben kell tartania...