Árva Margit [antikvár]

Részlet a könyvből: Szomoru karácsony. Karácsony napja volt, gyönyörű fehér karácsony. Éj hóval fedett láthatáron hamar beállt a téli alkony. A zúzmarás fák körvonalai alig látszottak, a sürgönyvonalon tanyázó verebek serege is tovarepült; alig-alig rebbent fel egy-egy varjú. A tapsifülesek csak nyomaikat hagyták a magas hóban. A teli hold lassan emelkedett fel a tiszta égen és megvilágította a csendes téli tájat. A befagyott mocsarak csillogtak a távolban és semmi sem zavarta a csendet. A csillagok milliárdja mindinkább elhalványodott a holdfény mellett. Egyszerre tüzsziporkák tűntek fel a látóhatáron, éles fütty lett hallható és egy zakatoló vonat haladt el a magányosan álló hólepte őrházak mellett, melyek ablakaiból kivilágitottak a szegényes karácsonyfa gyertyácskái. Egy személyvonat robogott a főváros felé. A vonat egy másodosztályú szakaszának bőrpárnáin kényelmesen leheveredve pihent egy nő, mellette egy hat-hét évesnek látszó fiúcska horkolt, szemben vele pedig egy tiz éves lányka hunyorgatta álmos szemeit. Kivülük a szakasz másik oldalán csak egy mély gyászba öltözött hölgy ült, aki gondosan takargatta a mellette fekvő nagy kendőkbe burkolt két-három évesnek látszó gyermeket. A gyászos nő fejét hátratámasztotta és csak ritkán hunyta le nagy kék szemeit, melyekben a lefüggönyözött lámpa fénye mellett is mély bánatos kifejezés volt látható.