Átkozott [antikvár]

A SZALMAKAZALBAN MEGBÚJÓ, KÖNNYESszemű Nimue úgy érezte, Carden atya maga a fényszelleme. Carden atya háttal állt a szinte vakítóan fehér napnak; lobogó ruhaujja és felemelt tenyere alatt megbújtak a felhők - mintha az égbolton állna. Remegő hangja túlszárnyalta a kecskék mekegését, a fa recsegését, a csecsemők bömbölését és az anyák sikoltozását is.- Isten a szeretet. Ez a szeretet megtisztít, ez a szeretet megszentel, ez a szeretet egyesít. - Carden világoskék szemének tekintete felülemelkedett a szánalomra méltó, üvöltő, földre boruló csőcseléken, melyet vörös köpönyeges szerzetesek vettek körül. - És Isten lát - folytatta Carden és ma Isten mosolyog, mert mi elvégeztük az O munkáját. Tisztára mostuk magunkat Isten szeretetével. Kiégettük a rothadó húst. - Carden karja és lába körül a gomolygó füstbe