Az aranymadár [antikvár]

Részlet: "Egyszer egy királynak a két nagyobbik fia elindult szerencsét próbálni. Úgy elkanászodtak odakint a nagyvilágban, hogy haza se mentek többé. Otthon egy ideig várták őket, aztán a legkisebb királyfi, akit Tökfilkónak hívtak, fölszedelőzködött, és a keresésükre indult. Hosszú ideig vándorolt, míg rájuk talált. Hanem a bátyjai kinevették: -Ez az együgyű maga akar megbirkózni a világgal - mondták -, mikor nekünk kettőnknek sem sikerült, pedig mennyivel okosabbak vagyunk nála! - Akkor gyerünk együtt mind a hárman - ajánlotta Tökfilkó. A bátyjai beleegyeztek, így hát hármasban mentek tovább. Egyszer csak egy hangyabolyhoz értek. A két nagyobbik föl akarta túrni hadd lássák, hogyan futkosnak ide-oda a riadt kis hangyák, hogyan cipelik magukkal kétségbeesetten a tojásaikat. A legkisebbik azonban elébük állt: - Hagyjátok békén ezeket az állatokat! Nem engedem, hogy bántsátok őket! A két nagyobbik ráhagyta. - Csak nem fogunk összeveszni egy hitvány hangyabolyon! - mondták. Ballagtak tovább. Csakhamar egy tó tűnt föl előttük, rengeteg kacsa úszkált rajta, csak úgy fehérlett tőlük a víz színe. - Fogunk egypárat, és megsütjük vacsorára! - dörzsölte a kezét a két nagyobbik testvér. Előre örültek a finom pecsenyének."