Az aranypatájú kiscsikó [antikvár]

Részlet:A NÉMASÁG VÖLGYEValamikor réges-régen, amikor még nem mérték az időt, csak úgy maguknak teltek-múltak a napok, sok csoda történt. Akkoriban tündérek lakták a világot, manók, óriások, halhatatlan élőlények. S akkortájt indultak el az emberek, hogy meghódítsák, benépesítsék a főidet.Az emberek gyengébbek voltak mindenkinél, nem tudtak repülni, nem tudtak csodákat csinálni, hanem csak születtek, gyermekeik lettek, aztán meghaltak. Ezek az emberek hozták magukkal erre a világra az időt.Ahol a mi mesénk játszódik, erdős-hegyes völgyek között, ott is megjelent egy ember. Kalyibát ácsolt magának, szántotta a földet, vadászott, halászott, és közben gondolkodott. Egy napon rádöbbent, mennyire egyedül van. Nem akart visszamenni az emberek közé, mert tudta, hogy ott nem talál társat magának. így hát a tündérek között keresett egy gyönyörű szép tündérlányt, és elvette feleségül. A szerelem csodát csinál, így gyermekük született.Egy napon a tündér megunta a földi életet, és továbbállt. Csak egy dal maradt utána, egy altatódal, amelyet aztán reszelős hangján a földi ember énekelt minden este kisfiának. Aki így tündérálomba szenderült, rátalált édesanyjára is talán.A fiú nőtt, cseperedett, minden időt együtt töltött apjával. Nagyon szerették egymást. Együtt szántottak, együtt mentek gombát szedni, vadászni, halászni. Az apa napról napra büszkébben nézegette fiát, hogyan okosodik, hogyan erősödik. A fiú pedig egyre szomorúbban nézte édesapját, aki csendesebb, halkabb lett, ritkán szólalt már meg. Amikor megszólalt, akkor is mintha nem ebben a világban járna.Egyszer aztán, mikor együtt járták az erdőt, egy kis völgyben ismeretlen virágokat pillantottak meg.