Az Édesanya [antikvár]

Tövises bokrokszegte útra - ahol sziklás, kopár a föld, és nem üdíti sivárságát sehol egy kis fakadó zöld - lenéz a nap nyugvó sugára, de színe haragvörös, ó szörnyű bűn, ó szörnyű átok! - a föld ma vérbe öltözött. A sziklán ott pirosló vérfolt... majd megmozdul egy vérző test, Hisz Ábel az, a szelíd pásztor... jaj, haldoklik... ki tette ezt? Csend! felsír a haldokló ajka: "Anyám, hol vagy? jöjj... szenvedek... Miért nem jössz hívó fiadhoz, ki bűnödben is csak szeret! Tudom anyám, te hoztad földre a bűnt, amikor vétkeztél, Mert jaj - ha nem eszel a fáról, Káin nem lesz rossz és Ábel él. De megbocsátok, hisz anyám vagy, ki megsirattad vétkedet S szegény bűnös anyámnál jobban a földön senki sem szeret. Téged hívlak, jó anyám, jöjj hát, fiad szólít s te nem jössz el? Jaj, ez is a bűn büntetése, hogy nem látsz s nem segíthetsz fel! Mert nem tudsz mindent, úgy mint régen, az ősbán lefogta szemed