Az egri diákok [antikvár]

/ ELŐADÁS ELŐTT Reggeli fél nyolcat ütött a ciszterciták egri székházának toronyórája. A reggeli mise már véget ért, a gimnázium iskolaszolgája. Az úgynevezett pedellus pedig elsőt csengetett. A diákok egyszerre ellepték a székház nagyudvarát, kisudvarát; a szellős, nagy, de homályos folyosókon, a bolthajtásos tanulótermekben alig lézengett még egy-két fiú. Némely hanyag diák, aki itt akarta megtanulni a leckét; egy-két kitűnő szorgalmú tanuló, ki még egyszer elismételte, amit tudott. A legtöbben vígan beszélgettek, vitatkoztak a partoldalba épült, szentek szobraival ékesített udvarban, nekidűlve a nagy akácfának, mely éppen virágzott Mária havának e gyönyörű utolsó napján, az 1847-ik esztendőben. Körülbelül félszáz esztendeje ennek. De a diákok jórészt akkor is csak arról beszélgettek, amiről manapság. Legfeljebb beszédjük módja volt más: nemegyszer latin szóval éltek, néha pedig olyan kifejezéssel, ami azóta divatját múlta. Leginkább tanulmányaikról, a bizonyítványról, tanáraikról s játékaikról, a labdázás hónapjában pedig a kis és nagy métáról, a körbe rótáról meg a duplexről' folyt a szó az egri diákok között. - Ki gyön délután nagy métára? Pompás helyet találtam a páston! -Jobb a vár alatt! - Gyerünk a sáncokba! - Bekötötted-e már a bőrlabdám? - Oláh Guszti tegnap duplexben úgy megütötte a hátam, hogy most is sajog bele! Ilyen mondások hallatszottak mindenfelől. Különösen a kisebbek csoportja volt igazi játszókedvében. És sok fejecskében megfordult az a bűnös gondolat, vajha szombat délután volna, amikor nincs előadás, s nem kell vasárnapra leckét tanulni. Itt-ott a nagyobb diákok is belekeveredtek a tervelgetésekbe. Jórészt azonban külön csoportot alkottak, beszélgetve, csendesen, vagy némán hallgatva egy-egy társukat, aki előbb lassan, majd hirtelen nagy hévvel olvasgatott nekik. A pesti postával épp most érkezett lapokat, folyó- Korabeli labdajátékok