Az élet iskolája [antikvár]

Részlet: ...és mindezek után őszinte szivből kívánom és velem együtt bizonyára az egész tisztelt vendégkoszoru, hogy a fiatal párt, kinek eljegyzését a mai napon ürme-peljük s a kiket nem érdek, nem számítás, hanem tiszta szeretet füz egybe, — az Ur Isten tartós boldogságban és megelégedésben éltesse az emberi kor legvégső határáig! . Éljenek! A poharak összecsendeltük, fölhangzott a hangos, lelkes éljenzés, a czigány tust húzott és mindenki sietett a fiatal párral kezet szorítani és poharat koczintani Kanizsay Miklós, a gazdag, előkelő kereskedő nagyobbik leányának, Emmának az eljegyzését ünnepelték ma, Szentendrey Zoltánnal, a fiatal szolgabiróval. Az egész kis város szine-java ott volt. Kanizsayt nagyon szerették mindenütt s vendégszerető házánál jól lehetett mulatni. — Nos, Klárika, hát magácska meg sem mozdul? — kérdezte szomszédja a tizennégy éves Klárikát, Emma húgát, ki komoly, majdnem durczás arezczal ült helyén s legkisebb hajlandóságot sem mutatott kocczintani leendő sógorával. — Nem megyek, — válaszolt Klárika vállát fölhúzva. Nem tehetett másként. Tettetni nem tudott és ő ki nem állhatta Szentendreyt. Folyton hadilábon állt vele, Valami ösztönszerű 1*