Az elrontott varázspor [antikvár]

Hóvirág novemberben (Zsófi meséje) Amikor ősszel álomba szenderül a természet, én is bóbiskolva töltöm a napjaimat. A februárt várom, a kedvenc hónapomat, hogy végre enyhüljön az idő. Akkor megérzem a nap első melengető sugarát a zord tél után, és testemet átnedvesíti az olvadó hó hűvös, mégis jóleső leve. Te persze ezt biztos furcsának tartod, hiszen kinek jó érzés, ha jéghideg víz folyik a nyakába? Nos, nekem az! Én ugyanis hóvirág vagyok, és a hólé számomra azt jelenti: vége a télnek. Ilyenkor már előre örülök a következő napoknak, és boldogan növesztem a hajtásaimat, hogy a földből kibukkanva végre megérezzem a hűvös tavaszi szellő simogatását. A hajtásokból aztán levelek lesznek, középen pedig ott lengedezik a télutó legszebb dísze: a hóvirág.