Az ezred fia [antikvár]

Sok dicsőnek útja ez. Nyekraszov 1 Koromsötét őszi éjszaka volt, s az erdőben a levegő nyirkos és hideg. A hervadt levéllel borított sötét mocsarak fölött köd gomolygott. A hold már magasan járt az égen, erős fénye azonban alig tudott áthatolni a ködön. A fák koronája fölött a mocsárból kigőzölgő párafoszlányok boszorkánytáncot jártak a hold hosszú sugaraiban. A holdfény végigpásztázta az erdőt, megmutatta egy toronynagyságú óriásfenyő áthatolhatatlanul sötét körvonalait; továbbsuhant a fák között, s távolabb nyírfák fehér oszlopsora tűnt fel; majd amott a tisztáson, a felhőfoszlány os, holdfényes ég alján karcsú nyárfák kopasz ágai rajzolódtak ki. És ahol ritkább volt az erdő, mindenütt holdsugarakból szőtt takaró borította a földet. • Az ilyen csodálatos szépségű, ősi táj láttára mindig megdobban az oroszok szíve és képzeletükben megjelennek a régi népmesék jólismert képei: az ordas hátán lovagoló Cárfia Iván, hetykén félrecsapott kalpagjával, a Tűzmadár tollát rejtve keblén, a mohosszakállú erdei manó, a kacsalábon forgó kastély, meg a többi, mind . Ámde az erdő néma csöndjében a táj szépségével a legkevésbbé sem törődött a felderítésből éppen visszatérő három katona. Több mint huszonnégy órát töltöttek az ellenséges 1* e 3