Bechstein meséi [antikvár]

Részlet: A fehér farkas A Meseország jaj de messze! Menjünk, menjünk gyerekek, hét éjszaka, hét nap meg se álljunk, majd csak odaérünk valahogy... Volt egyszer egy király, aki szintén fölkerekedett Meseország felé, ennek is, annak is az erdeje felé. Mert ez a király nagyon szeretett vadászni. Akármit is látott, akármit is hallott, a vadászat volt a legkedvesebb mulatsága. Mondom, a király fölkerekedett az erdő felé, meg is találta, vadászott is benne, de amikor már megelégelte a mulatságot és hazafelé indulna, egyszerre csak nem találja az utat. Járt-kelt, mendegélt előre-hátra, jobbra-balra s amikor már majd meghalt az éhségtől, szembetalálkozik egy fekete emberkével. - Vezess haza jó emberke, - kérleli a király a fekete atyafit. - Hazakísérlek, szívesen megmutatom a helyes utat - mosolygott az emberke, - ám meg kell ígérned, hogy nekem ajándékozod azt, aki elsőnek fut elébed a kastélyodból.