Bécsi tinta, magyar toll [antikvár]

Részlet a könyvből : "- Gazdád itthon van-e, hé? - kiáltott le az ülés magasából az egyik termetes úr, amikor az ezüstszerszámú, sallangos lovak megtorpantak a pitvar előtt. A legény, aki a hintónak pöndörödő kuvaszok éktelen csaholásától alig értette a szót, meglepetésében a ház irányába mutatott. Kalapács volt a kezében. Éppen a kádakat kopácsolgatta az udvaron, mint a harkály a fákat. Jó szüret ígérkezett. A rezgőmelegű „vénasszonyok nyara" ezidétt korán megédesítette a domboldal szőlőgerezdjeit. - Itthon bizony - felelt valaki a tornác egyik íve alól és először egy hosszúszárú pipa jelent meg, majd kidugta a fejét a gazdája, Bessenyei Zsigmond nemzetes úr. - Ki kérdi? A kérdés akkurátus volt, mert az egyik úr háttal kászmálódott le a hintóról, a másik a túloldalon, aztán meg attól a huncut vendéghajtól - lett légyen akár fehér, akár fekete - nem nagyon lehetett megismerni az arcvonásokat, hacsak valaki nem nézett amúgy magyarosan az embere szemébe. Bessenyei uram tehát - hátrafésült haja neki is csimbókba volt kötve - lelépdelt a lépcsőkön. Annyit máris látott, hogy a sallangos szerszám meg a hintó megyei."