Bob kapitány [antikvár]

Bob vagyok. Tulajdonképpen Róbert a nevem, - Singleton Róbert - de minthogy minden Róbertet Bobnak hívnak, így hát én is Bob vagyok. Egyéb személyi adataimmal nem szolgálhatok. Nem tudom hány éves vagyok, azt sem tudom, hol születtem és mikor. Szüleimre se igen emlékezem. Néha nagyon-nagyon gondolok rájuk; ilyenkor úgy tűnik, apámnak sűrű, szőke szakálla volt, anyám pedig finom, gyöngéd, szinte törékeny asszony. De arcát hiába próbálom magam elé idézni: vonásai szétfolynak, elmosódnak emlékezetemben. Annyi bizonyos, még nagyon kicsi voltam, amikor elvesztettem szüleimet. Helyesebben: amikor ők elvesztettek engem. Mert nem haltak meg, nem így szakadtunk el egymástól. Engem loptak el. Úgy bizony: elloptak tőlük! Elloptak, mint egy esernyőt, mint egy erszényt. Hogyan történt, már magam sem emlékszem rá. Csak később, idő multával mondta el nekem az esetet egy néni. Az a néni, aki felnevelt. Elrablásom történetét ilyenformán mesélte el: Egyszer a dadám levitt a térre játszani. Máskor is ott játszottam. A szomszéd kislány is velünk jött. Mary-Ann volt a neve. Dadám a téren találkozott egy bácsival és nem törődött velünk. Hagyta, csináljunk, amit akarunk; játszszunk, ahogyan tudunk; ránk se nézett. Mi pedig szaladgáltunk az úton, hemperegtünk a fűben. Csakhamar olyan messze kerültünk tőle, hogy már nem is láttuk. Ekkor meglátott minket egy néni. Nagyon tetszettünk neki. Rábeszélte Mary-Annt, szaladjon vissza a padhoz, ahol dadám ült és mondja meg neki, hogy egy előkelő úrihölgy meghívott minket. Csokoládét kapunk uzsonnára és egy félóra múlva visszahoz minket. De nem mondott igazat.