Boszorkánytánc [antikvár]

Az eső csak esett, sűrű, apró cseppekben, sietségre ösztökélve mindazokat, akiket az utcákon talált ez az undok idő. A bútorszállító kamion hatalmasat szusszanva állt meg a Heltson Road 123-as szám előtt. Már több teherautó és furgon is parkolt az utcában, és a morgolódó, esőkabátos emberek úgy pakolták le és cipelték a házba a nehéz, faragott bútorokat, mintha csakis a tulajdonosuk tehetett volna a szutykos időről. Alacsony, kövérkés asszony vezényelte a munkásokat, mit hova tegyenek, mit hova vigyenek. Mrs. Bowles, az aprócska házvezetőnő, mintha tudomást sem vett volna az esőről, rendíthetetlenül állt a bejárat előtt esernyővel a kezében, és parancsolgatott. Amilyen kicsi asszony volt, olyan nagy volt a hangja. - Ne háborogjanak már annyit, emberek! Nem cukorból vannak, nem fognak elolvadni. Egy kis eső még senkinek sem ártott meg! - Jól van már, naccsád, ne szítsa itt a hangulatot - mordult fel a rakodást irányító ember -, elég bajunk van így is ezzel a trágya idővel, nem vagyunk kíváncsiak még a maga okoskodására is! - Na hallja! Ne szemtelenkedjen velem! Maguknak ez a dolguk! Ha esik, ha fúj, de ha hétágra süt a nap, akkor is! Inkább kapják össze magukat, mert mindjárt megérkezik Miss Tabouis, és ő nem lesz magukkal ennyire elnéző, elhihetik nekem! - vágott vissza élesen az asszonyság, s mintha az élet igazolni akarná iménti kijelentését, az utca végén bekanyarodott egy Bentley.