Brunar - A Mirrén titka [antikvár]

BRUNAR A MIRRÉN TITKATÁRSANem zuhant le mindjárt a nyeregből. Tenyerét görcsösen a torkára tapasztotta, vér csordult elő az ujjai közül. Izmai belefeszültek a fájdalomba.-Tarsa, hé! - ugratott mellé a fekete köpenyes, aki Mortinfern grófság ezüst koponyás lobogóját tartotta a kezében. - Hallod a szavam, Bagya falusi Tarsa?A haldokló szaggatottan hörgött, karja élettelenül hullott az ölébe. Alla alatt, ahol a nyílvessző átütötte a nyakát, fekete lyuk tátongott.-Miért ? - vinnyogta kínban. - Miért lőttek ? Messze volt még a fa ! Nem érdemeltem ezt A zászlóvivő felnézett. Látta, hogy ha pár lépésnyire is, de maguk mögött hagyták az őrfát. Ijedten hordozta körbe a tekintetét. A terebélyes csertölgy Héjahant határát jelezte, ott kezdődött a halál jeges leheletét árasztó, nappal is sötétbe burkolózó Mirrén-rengeteg.A zászlós riadtan kémlelte az erdőt. Fakó árnyak siklottak a fák között.Előrehajolt, megragadta a másik ló kantárját.-Vissza kell mennünk a többiekhez, itt gyilkosok lesnek ránk. Túlságosan is előresiettél, Tarsa.-Messze volt még a tölgy - nyögte a sebzett lovas. - Láttam -De praestigiis daemonum sóhajtotta keserűen a zászlós. Gyere, induljunk!Megfordította és rövid vezényszavakkal ügetésre fogta a méneket. Körös-körül mezei pipacstenger hullámzott. A megvadult augusztusi* A démonok szemfényvesztései, (latin).