Bundás Barna a Hargitában [antikvár]

Előszót mondok nektek, ifjú olvasóim, kacagó gyermekek. És előszót mondok nektek is hófehérhajú vének, apák és nagyapák. Halkuljon el minden csöppnyi zaj meleg szobátokban és keljetek föl nesztelen, hagyjátok ott a vidáman pattogó tüzet, a duruzsoló kályhát és jőjjetek, induljatok el velem a messzi Hargita felé. Nézzétek, ahol a legmagasabban kéklik a hegy orma, ahonnan a legszebben csillog-villog a sziklarengeteg, s ahol madárdalos erdő veszi körül a barlangtokat, ott van a mi mackóinknak a hazája, ott dirmeg-dörmög kedvére a tekintetes úr, ott falatozik nagyokat a bátya, s ott visítoznak hangosan a bocsok... Erről a csudaszép mackóhazáról, erről a madárdalos erdőről és ezekről a bohókás mackókról fogok én mindig mesélni nektek, szeretett gyermekeim. S ezek a bohókás históriák fognak megkacagtatni titeket, barnaszemű lánykák és titeket szöghajú kisfiúk. És ezt fogjátok ti is hallgatni, fejérszakállú nagyanyók és nagyapók... Üssétek föl tehát a könyv lapjait és kacagjatok, csak kacagjatok. Ezt mondom nektek, ifjú olvasóim, gyermekek: szeressétek a hargita mackóját, szeressétek ezt a könyvet, és szeressétek ti is, mosolygó vének: apák és nagyapák.