Burkus [antikvár]

Részlet a könyvből:Az író egyet-mást előrebocsát, azután átadja Burkusnak a szót.Nemrégiben egy gyönyörű gyümölcsöskertben voltam valahol Erdélyben, kitűnő bortermő vidéken. Rég nem voltam ott, talán huszonöt esztendeje is lehet már, pedig olyan istenáldotta szép vidék! Azon a helyen, ahol a gyönyörű gyümölcsös van ma, egy csomó kőrakás, bojtorján, no meg egy girbe-gurba árok volt, melyben a falusi gyermekek néha tüzet gyújtottak s ha a krumpli érni kezdett, egy-egy fészekkel kiástak és megsütötték.A kavicsos mező, az árok mindkét partja, a krumpliföld egészen a határdombig egy császári és királyi kamarásé volt. Ugyancsak ő lakott a nagy zsindelyes házban, melynek oszlopos tornáca már akkor düledezett, mikor én láttam, a kamarás pedig sovány, görbehátú úr volt s naphosszat a tornácban ült s várta, hogy a falusiak alázatosan köszönjenek be az alacsony léckerítésen át:- Dicsértessék a Jézus, méltóságos uram!Így volt huszonöt évvel ezelőtt. A szép gyümölcsösnek mostani gazdája pedig nem lakott ebben a roskadozó úri hajlékban, hanem a postával szemben egy szép kőházban, a ház mögött óriási kert volt, az udvaron nagy istálló, kettő : egyik a lovaknak, másik az ökröknek és teheneknek. A kertbe a hatalmas kőből épült csűr kettős szárnyú ajtaján át lehetett bejárni. Az apját tekintetes úr-nak szólították a falusiak, ami magában véve igen szép titulus, a kőházzal, a kerttel, a sok igás jószággal együtt bizony többet ért, mint a császári királyi kamarásság, meg a méltóságos titulus.