Cilike mint asszony [antikvár]

Részlet a könyvből: Nászutazás akadályokkal Olyan volt minden, mint egy álom... A vonat már rég kirobogott az állomásról, elmaradtak az utolsó házak is, virágos rétek, hűvös, árnyas erdők illata csapódott be a nyitott ablakon, - Cilike még mindig ott állott a folyosón és nem tudott magához térni meglepetéséből. Hát csakugyan igaz?... Hát lehetséges-e? Igazán meg volt-e az esküvője?... Négy hosszú évi várakozás után!... Most már ő igazán dr. Kőváry Lászlóné? Bement a kocsiba és leült Lacival szembe. Egymásra mosolyogtak. - Ez az én uram! - gondolta magában Cilike s ez olyan furcsa volt, hogy nevetnie kellett, - meg egyben hihetetlen is volt. Hát csakugyan férjhez ment végre, anélkül, hogy valami újabb baleset miatt el kellett volna ismét halasztani az esküvőt?... Megcsípte a karját, hogy meggyőződjék róla: vajjon nem álmodik-e? Nem, nem álmodott. Laci csakugyan ott ült vele szemben és nevetett reá. - Utazunk, asszonykám! - mondta vigan. - Velencéig meg sem állunk! Velence! Cilike vágyainak, álmainak netovábbja! Hát vajjon csakugyan ő az, akit most első utazásra odavisz a férje?...