Címlapsztori [antikvár]

1. FEJEZET Pity-pity-pity-pity. !Nem vagyok korán kelő típus. És ez még enyhe kifejezés, k kezem nem akart engedelmeskedni, hogy lenyomjam az !ébresztőt, csak a takarót babrálta. A paplan is szokatlan volt. Érdes és vékony. I Ez nem az én ágyam. I Nem volt túl kellemes érzés konstatálni a tényt. Úgy látszik, máshol kötöttem ki. Csak abban reménykedtem, hogy nem felejtettem el fölhívni anyámat. Elfogott a szorongás. Ha nem szóltam neki, most jó nagy szarban vagyok. Már így ;is tiszta ideg volt Az agyam kiürült. Nem emlékeztem, miért rágott be rám. Csak arra, hogy veszekedtünk. Bevágtam a szobám ajtaját, anyám pedig azt mondta, ha még egyszer ilyet csinálok, le fogja szerelni. De hogy mi az, amit csináltam Mintha a nyelvem hegyén lett volna a válasz, de kimondani nem tudtam. Hiába koncentráltam erősen, meglógott. Az agyam legtávolabbi rejtekére menekült. Köddé vált. Pity-pity-pity-pity. A világ legidegesítőbb ébresztője. Nem túl hangos, de olyan kitartó, hogy képtelen voltam nem tudomást venni róla. Pedig a leghőbb vágyam az volt, hogy alhassak.