Csillagfürt Akadémia [antikvár]

1 Ha éjszaka még mindig az erdőben leszek, sosem jutok ki innen. A lány ijedten nézett jobbra-balra ajiomályban, a fenyők között. A levegő nyirkos volt, bár nem esett. Bármerre fordult, mindenfelé gyászos, szürke árnyakat látott, amelyek a képzeletében mind szörnyekké változtak. Nem hallatszott más, csak saját, ijedt zihálása. Nem csiripeltek a madarak. Nem csörgedezett a víz. Semmi. Ekkor hirtelen zöldellő inda bukkant elő az aljnövényzetből és fonta körül a bokáját. Egy mozdulattal kiszabadította a lábát a szorításból, és elrohant a ködben. Csupasz talpa alatt ropogott a lehullott levelekből és fenyőtűkből álló szőnyeg. Feje felett mohás testű óriásokként integettek a fák, és az a pár folt, amit az égből látott, felhőktől feketéllett. Közeledett az éjszaka. És közeledtek a ködben leselkedő lények is. Szív nagyságú sárkánypikkely nyaklánca a mellkasát verte, ahogy futtában átugrott egy korhadó fatönkön. Testét kifakult pókhálószövet fedte, egyéb nem is védte az elemektől. Mindene csupa sár volt. Már három napja nem talált ki az erdőből. Olyan dolgokat látott és hallott, amelyek nem tűntek