Csizmás kandúr [antikvár]

Részlet: "Élt hajdanában, réges-rég egy molnár. Három fia volt. Ott állt a malma egy domb tetején, körülötte meg aranysárga búzatengert ringatott a szél, amely mindig hűségesen, szaporán forgatta a szélmalom vitorláit. Egyik esztendő a másik után múlt el, és a molnár élete munkában, nyugalomban telt el. Megvolt mindenük, a betevő falatjuk, más meg mit kívánhattak volna maguknak. Egy napon aztán a molnár megbetegedett. Érezte, hogy ütött az utolsó órája, magához hívta hát a fiait, s így szólt hozzájuk: - Hallgassátok meg, fiaim, mit mondok nektek. Öreg vagyok már, s érzem, közeleg az utolsó órám. De nem aggódom miattatok, felnőttetek már, és nélkülem is boldogultok a világban. Éppen ezért nyugodtan halok meg. Csak azt sajnálom, hogy nem hagyhatok rátok gazdagságot. Három dolgot azonban mégis adhatok nektek. De egyik sem olyasvalami, amit el lehetne osztani, így hát mindegyikteknek meg kell elégednie azzal, ami neki jut."