Csodák útjain [antikvár]

Részlet a könyvből: A csodálatos szárnyak Volt egyszer egy város. De ne gondoljátok, hogy ez a város valami aranytornyú meseváros volt kacsalábon forgó palotákkal, gyémánthidakkal! Nem! Olyan város volt, mint a többi, tele nagy szürke és sárga házakkal, dolgozó és siető emberekkel. Ebben a városban lakott egy kis fiú, akinek Laci volt a neve. Laci szülei is egy olyan sárga házban laktak, nem is éppen a város közepén, hanem inkább a város szélén, ahol a házak már egy csöppet sem cifrák, hanem olyan simák és egyformák, mint az egymás mellé állított szivarskatulyák. Ha valaki délután a kis udvari szoba ablakán át bekandikált volna Laci szobájába, hát láthatott volna egy pirosarcú fiúcskát, akinek sűrű göndör szőke a haja és olyan friss kék a szeme, mint a búzavirág. De nemcsak ennyit látott volna, hanem azt is észrevette volna, hogy a szőke fiúcska ebéd után nem ül neki a leckének, hanem a szoba sarkába vágja a táskáját s a fiókjából mindenféle piros- és kékkötésű könyveket szed elő, lehasal a pamlagra s nagy mohón olvasni kezd.