Csöppike a pajkos kis leány [antikvár]

Részlet a könyvből: No, ez is megvolna! - sóhajtott föl megkönnyebbülten egy teherhordó munkás és odagördítette a falhoz Martosék zongoráját. A napszámosok sorra fölhordták az új lakó holmijait a csinos lakásba, mely úgy nyüzsgött a lármától és hordozkodástól, mint a hangyaboly. A szép, szőke Martosné nagyot sóhajtott és csüggedten nézett körül a rendetlen lakásban. A Mári szakácsné, aki ott szorgoskodott körülötte, már hat esztendeje szolgált Martos bankigazgató fiatal feleségénél és ugyancsak szigorú rendet tartott a házban. Most is nekigyürkőzött a termetes asszonyság a munkának és nagy sebbel-lobbal rendezgetni kezdett. Meglehetős lármával dolgozott a „ház gyöngye", csak úgy égett a keze alatt a munka, s minthogy úrnője jóval csöndesebben „működött", hát az éles nyelvű Mári mindig azzal gyanúsította a naccságáját, hogy csak ujjheggyel fogja meg a munka végét, vagyis nem dolgozik semmit. - Nem láttad Csöppikét, Mári lelkem? - aggódott Martosné a lánykája miatt. - Itt vagyok, ragyogok, anyuci! - jelentkezett az ötesztendős Zsuzsika, akit nem csak anyukája, hanem az egész ház Csöppike néven becézett. Csöppike rászolgált mindenképpen a becéző névre, aranyos, szőkefürtű vidám kis jószág volt, aki mindenkinek a kedvében járt, elsősorban az anyucijának.