Bővebb ismertető
A régi kastélykert óriás fái egymás után hanyatlanak bele a sötétségbe.
Csönd van, csak a kapuk rozsdás zárai horkannak egyet-kettőt ijedtükben, amikor az abonyi gyermekotthon sánta gondnoka sorra bezárja őket. Az ég aljára lustán, ásítozva, nagy hold tápászkodik fel, hogy pár óra múlva feljebb kapaszkodjék a csillagos kupolába, a testvérei közé.
Az épület ablakai közül már csak néhány világít. Ezek közül is kiválik fényességével a gyerekek emeleti hálótermének ablaksora. A háló közelében az éjszakai ügyeletes tanár asztali lámpája pislákol a kert sötét árnyai felé. A földszintről szűrődik még ki kevéske fény, a gondnok szobájából, akinek a feladata - azon kívül, hogy zár és nyit, illetve megszűri a be- és kimenőket hogy éjszaka meghiúsítsa a fiúk szökési kísérleteit.
Mert hiába kicsik még ezek a gyerekek, időről időre késztetést éreznek arra, hogy a nyakukba vegyék a nagyvilágot, és megkeressék benne a szüleiket. Különösképp azok hajlamosak erre, akikhez hónapszámra senki sem jön el látogatóba. Persze, ha sikerül is kicselezniük a sánta gondnokot, nem jutnak túl messzire, se vonatra, se buszra nincs elég pénzük, arról pedig végképp nincs elképzelésük, hol is keressék az apjukat vagy az anyjukat. Ilyenkor kallódnak, bujkálnak egy ideig, aztán vagy a rendőrök, vagy az őket kereső nevelőtanárok csípik fülön őket.
A szökevények büntetést kapnak, ez enyhébb formájában kimenőmegvonást jelent. Súlyosabb azonban a visszatérő szökevények helyzete, az ő „jutalmuk" elzárás a különszobában. Ezt a szobát minden gyerek nagyon utálja. Ettől a szobától még a legbátrabb kölykök is rettegnek.
Egyedül lenni a legrosszabb ugyanis egy ilyen régi, ódon kastélyban. A falakban éjszakánként valamik, vagy valakik járkálnak fel-alá, néha még a közös hálóteremben is hallatszik a téglák ropogása. Amikor pedig elzárják őket, különösen fölerősödnek a falakban a zajok. Sőt, egyeseknek meg is mutatkoznak a szellemek. Akik gyakori vendégei a büntetésre kijelölt magány-szobának, azt állítják, a kastély rég elhalt urai, lakói.