Don Quichote kalandjai [antikvár]

Részlet a könyvből: Don Quichote családja körében. Spanyolországnak egyik falujában élt hajdanában egy nemes ember, aki szerény jövedelmét szépen be tudta osztani, ugy, hogy nem vonta meg szájától a falatot, és mégis telt belőle minden évben ruhára is; egy-egy uj posztó-kabátra, bársony-nadrágra és bőr-cipőre. Családjához tartoztak: unokahuga, egy szép alig tizennyolc éves leány, öreg gazdasszonya és inasa, ki fát vágott, tüzet rakott, vizet hordott, szóval mindenes volt. Abban az időben, mikor történetünk kezdődik, nemes emberünk, akit don Quichote-nek hivtak, már közel járt az ötvenhez, de azért még jó erőben volt, ami pedig ingyen sem rítt le hórihorgas, szikár termetéről, halvány, beesett arcáról. - Szenvedélyes vadász volt, de amellett időtöltésül lovagregényeket is olvasott, amelyekbe lassankint annyira elmerült, hogy elfelejtett ételt, italt, vadászatot, sőt a gazdaságát is. Ez a szenvedély annyira uralkodott rajta, hogy nem egy darab földet adott el, csakhogy minél több kalandos könyvet vásárolhasson. Reggeltől éjfélig olvasott, és addig-addig olvasott, hogy végre megzavarodott az esze. Harcokról, ostromokról, kalandokról, lándzsákról, kihívásokról és sebékről álmodozott, és a sok képtelenséget szentül hitte, akárcsak a legigazabb történeteket.