Éghajó Akadémia - A gyöngyháború [antikvár]

a 2095. év Syracuse, New York- Peremváros Ujjaimmal végigtapogatom a szegélyt, valami repedés után kutatok. A testem többi része a semmibe lóg, mint valamiféle idióta humanoid szélzsák. Hallom, ahogy közeledik a tető túloldaláról, minden lépéssel egyre közelebb ér ahhoz, hogy addig ropogtathassa az ujjperceimet, míg a kíntól végül elengedem a párkányt, és a lehető legrövidebb úton teszem meg a lefelé vezető tizenkét emeletnyi távot a repedezett járdáig. Placcs, és nekem annyi. Cassius Stevenson, áll a kormányzati jelvényén. Felbukkanásakor azt hittem, segíteni jött. Talán az Akadémia küldte utánunk arra az esetre, ha elszúrnánk valamit. Nem lehet több tizenöt évesnél, csakúgy, mint én. Eddig azt sem tudtam, hogy a kormány ilyen fiatalokat is kiképez, de a jelek szerint igen. És a jelek szerint Stevenson nem azért jött, hogy segítsen. - Nem mondhatnám, hogy erre számítottam. - A hangja alapján Stevenson az elkényeztetett felszíni gyerek tankönyvi példája, az általa feltehetően rendkívül kifinomultnak tartott hanglejtés mindenesetre ezt az érzetet kelti. Valójában azonban csak rendkívül irritáló. - Már majdnem feladtam a reményt, hogy bármi említésre méltót találjak ezen a szemétdombon. És aztán nem felbukkantál nekem a kis barátoddal? Meg kell mondjam, srácok, ti vagytok a napom fénypontja. Skandarról, a csapattársamról beszél, akinek most éppen rajtam kellene segítenie. Milyen kár, hogy Cassius még odalent harcképtelenné tette. Eva sincs itt, ugyanis a peremvárosi kapcsolatainkkal tárgyal. Én vagyok itt egyedül. Kezdjük ott, azt sem tudom, miért hagytam, hogy Skandar rábeszéljen, nézzük meg ezt a rohadt hotelt. Ezt a Cassius gyereket a sors küldte, hogy megbüntessen, amiért eltértem a küldetésünk céljától. Ahogy Cassius arca feltűnik a képben, elbájoló mosolyt villant fel. - Csak A GYÖNGYHÁBORÚ 5