Égi mesék ősökről, hősökről, kövekről [antikvár]

Őseink ásványos mágiái, a magyar lelkiség ábrázolása. Kövek regéi, hegyek meséi elevenednek meg a szerző (Kovács Kálmánné) mesekönyvének lapjain. Ég sugallta mesék, föld suttogta regék. Életre kelnek a kövek, ős táltosok, csodás leányok, deli legények sejlenek fel, és suttogják el történeteiket: „Most szót mondok, mese szót, rege szót…”, de nem mindenkinek szólalnak meg a kövek. Nórika érző és értő szeretete régmúlt időkről, ásványokat vajúdó hegyekről, tűzről, vízről, a kövek szülőiről szóló csodálatos meséket, talán igaz történeteket csalogat ki a kövekből. Hatásukra rég elfeledett, tudatalatti emlékképek sejlenek fel. A magyarok vándorlása, a déli őshaza, a Tigris és Eufrátesz völgye elevenedik meg e könyv lapjain. Olyan történetek ezek, amelyeket csak a szívünk mélyén érzünk, a lelkünk mélyén őrzünk, de a tudatunkban semmi nem maradt belőlük. A történelemkönyvek nem ismerik, iskolákban sem tanítják. De mégis igazak, mert bennünk, magyarokban élnek, rólunk szólnak, őseink tetteit idézik. Varázslatos, szemet kápráztató kövek között él Nórika. Éjszakánként megszólalnak a kövei, szívvel érző embernek szóló történeteket mondanak, megsúgják, hogyan lehet segíteni, hogyan lehet velük betegeket gyógyítani, szomorkodókat megvigasztalni. Minden kőnek megvan a maga története. Emberi bút és bajt orvosolnak, csak legyen valaki, aki megérti szavukat, aki emberi szóvá formálja sugallatukat, mert bennük rejlik a Föld ereje, a Nap varázsa. Hasznosak ezek a mesék. Hozzásegítenek bennünket, hogy hiányos ismereteink dacára, ne utasítsuk el népünk eredetének más, hihetetlen, de talán igaz történetét. Segítenek, hogy ismerősnek tűnjék számunkra az első emberek földi viaskodásai a megmaradásért, és ismerősnek tűnjenek a régi magyarok elfeledett, de a tudatalattinkban megőrződött mindennapjainak emlékképei, fájdalmai és örömei. Csodálatraméltó hűségű leányok, asszonyok alakja elevenedik meg a könyv lapjain. Eszükbe nem jut, hogy eltávolodjanak a messzi távolban vadászó, harcoló, ügyeit intéző emberüktől. Hűséggel várják vissza, és ha kell nem átallanak minden nehézség ellenére megkeresni, megvédeni, meggyógyítani őket. És a férfiak tisztelik asszonyaikat. Megbecsülik, méltó társuknak tartják őket. A régi magyarok tisztes erkölcsét, becsületes életét sugallják a kövek meséi. Szinte biztatva bennünket, ilyenek voltak eleitek, nektek is ilyennek kell lennetek, hogy megmaradjatok, hogy tudjatok és merjetek embernek maradni, magyarként élni. Szeressük a köveket, a régmúlt idők tanúit, s akkor azok is megszeretnek és segítenek bennünket.