Egy árva leány története [antikvár]

Részlet a könyvből: Éljen! Éljen! Nelli, Nelli, ébredj hát fel! Neeellli! - Tamássyné megrázta a nővére vállát, hogy felkeltse őt álmából s mikor végre a fiatal leány felült a díványon és ijedten rátekintett, hangos nevetésre fakadt. - Hogy nézesz rám! - mondta. - Na, mi bajod? - kérdezte az, nem éppen előzékenyen. - Remélem, valami nagyon fontos dolog történt, mert máskülönben nem bírnám magamnak megmagyarázni szokatlanul lármás vidámságodat! - Lármás vidámságomat! - ismételte a másik. - Így nevezed azt a szeretetreméltóságot, amelylyel egyszeriben hozzád siettem, hogy veled a jó hírt közöljem? Büntetésből most már hallgatni fogok, - ebédig. - Bánom is én, - mormogta Nelli s hogy nővére nem éppen szeliden tette be maga után az ajtót, megrántotta a vállát. Lányi Nelli árva leány volt: anyja édes atyja ellenzése dacára ment férjhez és éppen semmi segítséget nem kapott hazulról. Az öreg Péterffy egy kihaló félben levő büszke főúri család sarja volt s nem tudott megbocsátani gyermekének. Attól a perctől kezdve, hogy titokban elhagyta az atyai házat, többé sohasem látta. Még a halálos ágyán sem békült ki vele, pedig Lányi Márta megírta neki, hogy már kevés ideje van élni s hogy nem bír meghalni az ő bocsánata nélkül. Hiába, semmi sem lágyította meg szívét. Így tudta ezt róla mindenki.