Egy kis diák naplójából [antikvár]

Ezt a könyvet a mamám adta nekem. Tulajdonképpen nem is illik, hogy én diák létemre azt mondom: "mamám". Ezért már a fiuk Ladányi Pepit kicsufolták. Ő pláne azt mondotta, hogy "mamuka". Én mégis így írom, mert ha másképpen írnám, az nekem igazán rosszul esnék. Az én mamám többet ér nekem, mint az egész osztály. Ha engem ezért valamelyik kicsúfolna, nem sírnék, mint Ladányi Pepi, hanem megbokszolnám s még az orrát is betörném. A mama (csak azért is mama!) azt mondotta nekem, mikor ezt a könyvet adta: - Édes Picukám, ha valamit olvasol, s az neked nagyon tetszik, írd be ebbe a könyvbe. Azt is írd be, hogy miért tetszik. Ird be úgy, amint érezed, hiszen csak magadnak írod. Ez a könyv legyen a te jó barátod. Ird be azt is, ha az iskolában valami erősen meghat téged, s akkor sem felejted el, ha itthon vagy és kis asztalodnál dolgozol. Csak írd be bátran, mondd el a te barátodnak. Könyvecském, mi jó barátok vagyunk. Éppen olyan jó barátok, mint Castor és Pollux (de nem Castor, a szomszédék kutyája, hanem az az igazi Castor, akiről különben csak azt tudom, hogy a harmadik deklináció szerint kell ragozni, mert or végű). És nem olyan barátom, mint Weisz a kis Csákónak, akitől mindig zsemlét kap, s mégis kikacagja, ha a számtanból ostobául felel.