Egy kisholló nagy csatája a kökönyök földjén [antikvár]

LC,őszó Jerekeknek és felnőtteknek egyformán szükségük van a mesére. Valamikor régen, amikor még nemhogy televízió és számítógép, de még a i<önyvnvomtatás sem volt ismert, a sötétség leszáilta után csak a tűz világított. A köré ült (többnyire szegény) emberek nem ismerték az olvasás tudományát, a gyönyörű festményekkel illusztrált, drága börökre írt és drága bőrökbe kötött könyveket amúgy is csak a leggazdagabbak engedhették meg maguknak, a girbe-gurba, szétfolyó betűket pedig a tűz gyenge fényénél nehéz is lett volna silabizálni. A szórakozás (és a tanulás - az idősebbek tapasztalatainak átvétele) egyetlen lehetősége a mese hallgatása volt. A tűz fényénél elmondott mesékből tanulták meg a fiatalok azt, amit a világról tudni lehet és érdemes, ezek a történetek segítettek nekik a jó és a rossz megismerésében, megkülönböztetésében. Ezek a mesék tanították meg a gyerekeket, hogy hogyan kell viselkedni, mit vár el tőlük az a közösség, amelyben élnek. Meséken keresztül ismerték meg történelműket, népük származását. Mese, monda, rege, idegen szóval mítosz. Mára, az elektronikus információrobbanás korára szinte különbséget sem tudunk tenni köztük, jelentésük összemosódott. Annyira összemosódott, hogy a régiek fontos tudnivalókat tartalmazó szövegei a néprajztudomány megszületésének (száz-százötven évvel ezelőtti) idejére már mesévé váltak. Északi rokonaink, a finnek szerencsések voltak: eredetmondájuk, a Kalevala megérte a nép ajkán azt a kort, amikor a tudomány lejegyezhette. A mi eredetmondánk, az elődeink világképét összefoglaló rege elveszett, töredékeit viszont megőrizték a mesék. A magyar népmesékből sok híres tudósunk kísérelhette meg az eredetmonda rekonstruálását. A mesén élő őseink „tudománya" is csak szó útján terjedhetett. Azok az ismeretek, hogy mi ehető és mi nem, milyen betegségre melyik növényben rejtőzik orvosság, sokszor mese köntösébe bújtatva jutottak a fiatalokhoz. Ma úgy tudjuk, hogy ezek az őseink - bár nem tanár tanította őket iskolában - felnőtt korukban megálltak a lábukon, összhangban éltek a természettel: ismereteiket fel tudták használni sorsuk Jobbítására, de nem fenyegette őket saját maguk által létrehozott környezeti veszély, globális felmelegedés, veszélyes hulladékok. A mese tehát hasznukra vált mindennapi életük során.