Esti mesék [antikvár]

Részlet a könyvből: Isten kertje Amikor még Krisztus Urunk - dicsértessék szent neve! - a földön járt, egyszer koldus képében, kétkerekű taligán, rossz kis lóval elvetődött egy faluba. Bekopogtatott minden házba, itt kenyeret kapott, ott meg egy falás szalonnát. Aztán, hogy végzett, éjjeli szállás után nézett. Gazdag emberhez állított be először, de ott nem akadt helye a lovának, mert a gazda istállója tele volt marhával. Ment egy másik módos gazdához, de ott is csak így járt. Kezdett beesteledni, de még mindig nem tudta, hol hajtja le fejét s hová köti be lovát. Csak állt lovastul az úton s nézett erre is, arra is. Hideg szél kezdett fújni, sötét felhők lógtak az égen, úgy látszott, nagy havazás lesz. Ekkor egy szegény ember, aki a földek felől iparkodott hazafelé, megszólította: - Atyámfia, mit állsz itt kinn az úton ilyen későn? Hóvihar közeledik. Nem találsz szállást magadnak? - Kerestem, - mondja rá a koldus - de nem tudom hová bekötni a lovamat. Minden istálló tele van marhával.