Évi az intézetben [antikvár]

Részlet a könyvből: Szent Isten, mi az már megint! Hiszen összedül a ház. Anyuka kiáltja ezt, amint a gyerekszobából kihangzó nagy zenebonára rémülten benyit és a küszöbön elképedve megáll. Bizony nem valami épületes látvány tárul a szeme elé. A fölborult asztal alatt és köröskörül, a földön, szanaszéjjel hevernek a könyvek, füzetek. A fehér íróasztal lejtős lapjáról, a feldöntött tintatartóból szomorú eső permetez rájuk. Jut a fekete léből a világos szőnyegnek és anyuka féltett, tükörfényes padlójának is. A díványról valamennyi párna szétszórva, a félig lerántott takarón Teri fekszik hanyatt, keze-lába úgy jár, mint a motolla. Azokkal hadakozik Évi ellen, aki mellette térdel és dögönyözi, ahol éri, már amennyire a levegőben bicikliző piros-szandálos lábaktól hozzáfér. Mind a kettő torkaszakadtából visít. A gimnazista Pityu a szekrény tetején ül, lábait lóbázza és tökéletes lelki nyugalommal merül el a Winnetouban. Úgy látszik, a jelenet nem egészen szokatlan neki. A gyerekek nem veszik észre azonnal Anyut, úgy, hogy alaposan megfigyelheti a jelenetet. Mikor végre észreveszik, eleresztik egymást és zavartan egyenesednek föl. - Csak meg kellett pofoznom, mikor megrúgott! - kiáltja Évi kipirult arccal és villámló szemekkel.