Évi pártot alakit [antikvár]

Részlet a könyvből: Év elején. A három kislány a nappali szoba sarkában ült, a kályha mellett. A kályha, persze, ezen a koraőszi délutánon még hideg volt, de viszont kellemesen elkülönítette az embert a többiektől; féligmeddig mint egy otromba, de jóindulatú spanyolfal, féligmeddig mint valami otthonos kemencepadka. Tulajdonképpen ketten ültek ott: Vera és Évi. Erzsi néhány lépéssel odébb, a tanári emelvény szélén üldögélt, térdeit összeszorítva gömbölyű karjával és figyelmes, kíváncsi tekintettel hallgatta két barátnője párbeszédét. A nagy szobában nem voltak sokan, a lányok jórésze odalent futkosott a kertben, élvezve a szeptemberi délután szelíd napsütését. - Ez végérvényesen az utolsó szeptemberem itt! - mondta Vera és hangjában öröm és határozottság csengett. - Nem jövök többé vissza, megbeszéltük Apukával. Jövőre otthon tanulok már. Semmi kedvem idejönni, már megúntam, különösen ha te sem leszel itt, Évi! Erzsi mélyet, szomorút sóhajtott: - Milyen jó nektek! Nekem egészen az érettségiig itt kell maradnom. Sőt, jövőre még egy-két húgom is idejön. Anyukám azt mondja, megbolondul az örökös indiánlármától és izomgyulladást kap a vajaskenyérkenéstől, meg a szalámivágástól.