Ezek a pesti gyerekek [antikvár]

Részlet a könyvből: „Pajtikám" beköltözik. A költözködés mindig izgatta Klimkó Gabi képzeletét. Úgy gondolt a költözködésre, mint valami csodálatosan kalandos vállalkozásra. Néha, amikor bútorral, edénnyel, ezerféle háztartási limlommal megrakott társzekeret látott, valami ellenállhatatlan vonzásnak engedve, melléje szegődött és utcákon át kísérgette a kocsit. Amig ballagott a kocsi mellett, elképzelte, hogy ő maga költözködik. És ez valami szorongó, és egyúttal kellemesen bizsergető érzéssel töltötte el a szívét. Akkoriban, a Budapest felszabadulását követő időkben, vagyis 1945 elején, alaposan kivehette a részét ebből a különös szórakozásból, hiszen azokban a hónapokban úgy tűnt néha, mintha a fél város költözködne, helyet cserélne a város másik felével. A rombadőlt házak tövében, a hulladék- és törmelékhalmok között kézikocsik zörögtek, társzekerek nyikorogtak. Az egyiken csak egy barna, politúros szekrény ingott és esetleg egy szita trónolt valami foltos zsák tetején. A másikon viszont széles karosszékek terpeszkedtek, magasra tornyozott bútorhegyek haladtak távoli és rejtelmes célok felé. Gabi felelősségteljes arckifejezéssel lépdelt a nyomukban. Első szempillantásra látni lehetett rajta, hogy az egész alkotmányt őrá bízták, ő, Klimkó Gábor harmadosztályú tanuló felelős azért, hogy egy szög sem vesszen el a szállítmányból. Egyszer, egy arrahaladó üres kocsi bakjáról le is kiáltott hozzá a kocsis: - Fiatalember, nem kellene még egy fuvar? Gabi boldog volt, hogy költözködőnek nézték, de nem mutatta, hanem csak méltóságteljes arccal intett, hogy nem kell és költözködött tovább. De akkor már nagyon későre járt, hát hamarosan sarkonfordult és hazavágtatott a Cserép-utca 28. földszint 2-be, ahol végeredményben nagyon jól érezte magát.