Fekete főkötő [antikvár]

Részlet a könyvből:A domb felől sebesen gördült a nagy batár a város felé. Magyarruhás kocsis hajtotta a tejfehér lovakat, hullámzó iramban. Lágy zökkenésekkel ringott a zárt hintó a hepehupás úton. Bent, a kocsi belsejében, világosdrapp kárpitozás gazdag díszében, párnázott üléseken négyen ültek: őszhajú, szélesvállú férfi, sasszemmel, sasorral, mozgékony tagokkal, - mellette halványarcú, karcsú hölgy, szelíd, gyémántcsillogású, barna szemmel, sötétes hajjal. Velük szemben két kisleány ült egymás mellé szorultan, az egyik aranyszőke, a másik valamivel sötétebb halványarcú, nagyszemű, - két ijedt fehér nyulacska. Kis szívük egyforma ütemben dobog, a félelem és bánat szorongásában. Ma először szakadnak el az édes otthontól és mennek idegenbe. Torkukat sírás fojtogatja, alig mernek szüleikre pillantani. Édesanyjuk keskeny, halvány arcának sugárzása szinte bevilágítja a batár kis szobához hasonlatos mélyét. Hangja, mint ezüst kisharang, lágyan csendül: -Nem fáztok, kedveskéim?