Füst és csont leánya [antikvár]

Részlet a könyvből: "Ahogy iskolába tartott a hóvattába süppedt macskakövön, Karounak nem volt semmiféle baljós előérzete a nappal kapcsolatban. Közönséges hétfőnek látszott, eltekintve alapvető hétfőségétől, januáriságáról már nem is beszélve. Hideg volt és sötét - tél derekán nem kelt fél a nap nyolc előtt de szép is. A hóesés és a korai óra együtt kísértetiesre festette Prágát: mint valami bádoglemezre készített fotográfia, csupa elmosódott ezüst. A folyóparti főútvonalon villamosok és buszok harsogtak, ám a csöndesebb mellékutcák téli békessége egy másik korszakból köszönt az emberre. Hó és kő és kísértetfény, Karou önnön léptei és kávésbögréjének felszálló gőze. Egyedül volt, hétköznapi gondolatokba merülve; iskola, tennivalók. Néha ugyan beléhasított némi keserűség, amikor megzavarta a szívfájdalom úgy, ahogy a szívfájdalom zavarni szokott, de Karou félretolta, eltökélten, készen rá, hogy örökre véget vessen neki. Egyik kezében tartotta a kávésbögrét, a másikkal a kabátját fogta össze. A vállán művészmappa lógott, és kibontott, hosszú, pávakék haján gyülekezni kezdett a hócsipke."