Gömböc Miska az állatkertben (rossz állapotú) [antikvár]

Részlet: A NYÚLVÁRBAN A Nyúlvár parkjának bejáratánál nagy csengővel csengetett az őr. Ez pedig azt jelentette: „Hazamenni, emberek, zárunk!" A padokról felállt az utolsó néhány • látogató, és elindult lefelé a városba. Hamarosan kulcs zörrent valahol, és a vaskapu zára nyikorgott, amint becsukták. Aztán csend lett. Csend és sötétség. Az enyhe szélben időről időre a homokkal beszórt utakra zizzentek az első hulló levelek. Itt-ott a bokorban kismadár csipogott álmában, vagy a lejtőn leguruló kavicsok zörrenése hallatszott, ahogy egy-egy éjszakai kirándulására induló macska lábacskájával meglökte őket. És aztán újra csend volt. Csend és sötétség. És mégis: egészen bizonyosan volt még valaki a parkban, ember vagy valamiféle állat. Hallani lehetett, amint valaki futkos és ugrál a pázsiton. Nyilvánvalóan nem félt sem a magánytól, sem az éjszakai sötétségtől. Gondtalanul ugrándozott, és vidám dalocskát zümmögött hozzá. A szél széjjelkergette a felhőket, és az égen megjelent a teli hold. Fényénél, szinte világítottak a nyúlvári rétek, és az ezüstfenyők ragyogtak, akár a karácsonyfák. És egyszeriben, amint a rettenthetetlen fickó a holdfényben átszaladt a pázsiton, látni lehetett, hogy nem más, mint — egy kis medve. Igen, bizony, a Nyúlvárban, Prágában, alig néhány lépésnyire az utcák forgatagától, egy medvebocs futkosott, szaladgált a szabad ég alatt, a zöld fűben a fák között! És nem is volt egyedül! A fűben egy másik medve hevert,