Gyémántszelence [antikvár]

Oladi tavaszKeserves, kemény tél után kedvetlenül ébred a tavasz. Április első vasárnapján hóförgeteg söpör végig az utcákon, a fák bimbós ágain megdermednek a pattanó rügyek s a korai virágok fázósan összezárják sziromkelyhüket. A meteorológus éjszakára újabb havazást jósol s tán még a remény is odaveszne, de hajnalban megszólalnak a rigók, trillázva feleselnek a zord támadóval: hát mégis, talán mégis vége lesz a télnek és megjön a várva várt jó idő.Az oladi tavasz, amely József Attila emlékére immáron kilenc éve hagyományteremtő módon versenyre hívja a szűkebb és tágabb haza diákjait, menetrend szerint érkezik: a mese-, a vers-, és novellaíró pályázat ígéretesen beváltja reményeit, mert határtalan a gyermeki fantázia, a kifogyhatatlan meseforrás: évről évre nemhogy apadna, inkább bővebben buzognak aprócska erei. Távoli országrészek iskolásai fedezik fel Oladot, kis és nagyobbacska diákok kutatják helyét a térképeken, mert tudni akarják, hova küldik, hol értékelik pályamunkáikat, és várva várják a hírt; vajon siker, vagy kudarc a jutalmuk? Szögezzük le, kudarc semmiképpen nem érhet senkit, mert ezen a pályázaton az is nyer, aki ugyan nem kap ilyenolyan helyezést, s a könyvhéten megjelenő antológiában sem találja meg zengeményét, egy emléklap azonban mindenképpen megörökíti a részvételt. A pályázat kiírói, lebonyolítói nemcsak annak örülnek, hogy az idén Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból, Horvátországból, sőt még a távolabbi Bostonból is próbálkoztak írásművel, a megmérettetésre jelentkezők hihetetlenül nagy száma - mint azt már korábban is megállapítottuk - önmagában győzelem.A tavalyihoz, tavalyelőttihez hasonlóan - három év óta országos a pályázat! - idén ismét több száz kisdiák fogott tollat, ült le a számítógép elé, hogy versbe öntse gondolatait, mesét komponáljon, netán egy novella csattanós történetével elhitesse velünk, hogy nemcsak érdeklődik az irodalom iránt, de megpróbálja annak művelését is.