Gyermekévek a hegyekben [antikvár]

ÍNSÉGES TÉLEN 1. Téli szállásunkat abban az évben befújta a hó. Hó volt a hegyekben, belepte s lefelé húzta a fák ágait, sima fehér takaróval vonta be az istállóinkat. Az emberek különféleképpen fogadják a telet — talán aszerint, hogy hol és miként élnek. Én például jelenleg városban lakom s szívesen látom az első havat, mint minden városi ember, kiváltkép pedig városi gyerek. Megfeledkezve gondjainkról, lelkesen nézzük, hogyan szállingóznak, kergetőznek a levegőben fehér pillangókként a hópelyhek, hogyan csillognak, ragyognak az ívlámpák fényében, takarják be pihés szőnyeggel az utcákat, szállnak rá a házak és villamosok tetejére. Abban az időben nekünk, pásztorgyerekeknek, nem jelentett örömöt. A mindennapi nyomorúságtól még csak észre se vettük a hegyi természet szépségeit. Pompás erdőségeinket, csodálatos virágainkat, csobogó patakjainkat befedte a hideg takaró, s ajtónkon bekopogtatott az ínség. Nyáron jobb volt. Most unottan üldögéltünk földkunyhóinkban és sóvárogva gondoltunk a meleg, verőfényes napokra, a virágokkal telehintett tisztásokra.