Hajnal [antikvár]

1 a mi bandánk Kicsi fiúk voltunk még akkor, én meg az öcsém. Egész napon át az utcán meg a grundokon kószáltunk. Ott, ahol laktunk, Budapest szélén, a Dráva-utcában, volt nagy ház is. Sok emelettel, folyosóval, tele »úri«-gyerekekkel, akiknek szép cipőjük volt, jó ruhájuk, bőr iskolatáskájuk, akik biztosain nagyon finom ételeket ettek : húst, kompótot, tortát. Legalább akkor, hétesztendős fejjel így gondolkoztam. Mi nem a nagy házban laktunk, hanem egy ócska, kicsiny földszintesben. Sok volt még akkor errefelé a kicsi ház. Pitvaros, tornácos, düledező. Csak a bérük volt nagy. Eleget hallottam ezt, mikor a szüleim egymásközt beszélgettek : »Megöl bennünket a házbér.« Aztán egyszerre nem kellett többé házbért fizetni, mert az apám elment a háborúba. Egyedül maradtunk anyámmal a kis ház egyik feliben, a nagyszobában. A pitvar másik végéből nyíló kis szobában Kovács néni lakott, két lányával. Azok már nagyok voltak. Vagy én nagynak láttam őket. 12—16 évesek voltak. Az idősebbik, Gizi, valahová nagyon messzire, gyárba járt. A Weiszmanfrédba. A többi alacsony házban is sok volt a gyerek. Volt köztük barát meg ellenség is. Bandában jártunk. A nagyok vezettek. Néha, főkép nyáron, messzire elbarangoltunk Üjpest felé, a sárgán virító, kutyatejes telkeken. Néha magas deszkapalánkkal bekerített telepek mellett vitt az útunk. Ócskavasat, épületfát, deszkát tároltak ottan. Ha rést találtunk a kerítésen, bebújtunk rajta és ott kutattunk a rozsdás vasak,