kategória
szerző
cím
sorozat
betöltés...
kiadó
betöltés...
ISBN
évszám
ár
-
leírás
Előrendelhető
A mezők bármelyike illeszkedjen
A mezők mind illeszkedjen
![Andersen Nexö - Harmadik meséskönyvem [antikvár]](https://lira.erbacdn.net/upload/M_28/rek1/510/5012510.jpg "Andersen Nexö - Harmadik meséskönyvem [antikvár]")
Harmadik meséskönyvem [antikvár]
Andersen Nexö, Hans Christian Andersen, Hans Fallada, Ivo Andric, Jurij Lermontov, Makszim Gorkij, Marcel Aymé, Maurice Maeterlinck, Oscar Wilde, Rudyard Kipling, Szergej Akszakov, Török Sándor, Vera Ferra-Mikura, Wilhelm Hauff
online ár:
Webáruházunkban a termékek mellett feltüntetett fekete színű online ár csak internetes megrendelés esetén érvényes.
2140 Ft
Részletesen erről a termékről
Termékadatok
Cím: Harmadik meséskönyvem [antikvár]
Szerző:
Andersen Nexö
,
Hans Christian Andersen
,
Hans Fallada
,
Ivo Andric
,
Jurij Lermontov
,
Makszim Gorkij
,
Marcel Aymé
,
Maurice Maeterlinck
,
Oscar Wilde
,
Rudyard Kipling
,
Szergej Akszakov
,
Török Sándor
,
Vera Ferra-Mikura
Wilhelm Hauff
Kötés: Fűzött kemény papírkötés
ISBN: 9631110699
Méret: 180 mm x 250 mm
Oscar Wilde (eredeti nevén Fingal O'Flahertie Wills) (Dublin, 1854. október 16. – Párizs, 1900. november 30.) ír költő, író, drámaíró.
Oscar Wilde 1854. október 16-án dublini értelmiségi családban született. Édesapja, William Wilde fül-orr-gégész szakorvosként dolgozott, édesanyja pedig Speranza álnéven forradalmi hangvételű költeményeket írogatott. Így az ifjú Oscar már egészen fiatalon „megfertőződött” az irodalom szeretetével.
A gyenge fizikumú, érzékeny fiú kitűnő neveltetésben részesült. Az enniskilleni bentlakásos iskola elvégzése után a dublini Trinity College-ban irodalmat, majd klasszika filológiát hallgatott. Egy 95 fontos ösztöndíj elnyerését követően útja Oxfordba vezetett.
Az írásból élő különc, de kétségtelenül zseniális képességekkel rendelkező Oscar Wilde az 1870-es, 80-as években érte el legnagyobb sikereit. A Newdigate-díjjal kitüntetett Wilde-t a viktoriánus Anglia legprovokatívabb írójaként tartották számon.
Az időközben megnősült és gyermekeket nemzett Oscar Wilde élete az ifjú Alfred Dougles megismerését követően siklott félre. Az elismert író a családját elhanyagolva egyre több időt töltött a pályakezdő irodalmárral. Kettejük között kialakult homoszexuális kapcsolat azonban sem a feleségnek, sem pedig az ifjú apjának nem tetszett: Constance Lloyd elvált Wilde-tól, Lord Dougles, Quennsberry ura pedig fajtalankodás vádjával bíróság elé citálta. Wilde elvesztette a pert, büntetésképpen két év letöltendő fegyházra, továbbá kényszermunkára ítélték.
A börtönévek alatt komoly fülbajt szerzett Wilde 1897-ben, szabadulása után, az őt ért állandó támadások, zaklatások elől, - egy jobb élet reményében -, Párizsba menekült, ahol Sebastian Melmoth álnéven teljes szegénységben és elszigeteltségben élt.
Annak ellenére, hogy Wilde vagyontalan volt, a Hotel d' Alsace tulajdonosának jóvoltából életének utolsó hónapjait a szálloda egyik legszebb szobájában tölthette el. Az anyagi helyzetéhez képest kitűnő ellátásban részesült író azonban halálának pillanatáig nem tudott megbékélni szobájának színével. „Vagy a tapéta megy, vagy én!” - fenyegetőzött a botrányos életű zseni.
A valószínűleg agyhártya-gyulladásban, 46 éves korában (1900. november 30-án) elhunyt írót, csekély számú barátja kíséretében, Párizs legnagyobb temetőjében, a Pére Lachaise-ban helyezték végső nyugalomra.
Oscar Wilde 1854. október 16-án dublini értelmiségi családban született. Édesapja, William Wilde fül-orr-gégész szakorvosként dolgozott, édesanyja pedig Speranza álnéven forradalmi hangvételű költeményeket írogatott. Így az ifjú Oscar már egészen fiatalon „megfertőződött” az irodalom szeretetével.
A gyenge fizikumú, érzékeny fiú kitűnő neveltetésben részesült. Az enniskilleni bentlakásos iskola elvégzése után a dublini Trinity College-ban irodalmat, majd klasszika filológiát hallgatott. Egy 95 fontos ösztöndíj elnyerését követően útja Oxfordba vezetett.
Az írásból élő különc, de kétségtelenül zseniális képességekkel rendelkező Oscar Wilde az 1870-es, 80-as években érte el legnagyobb sikereit. A Newdigate-díjjal kitüntetett Wilde-t a viktoriánus Anglia legprovokatívabb írójaként tartották számon.
Az időközben megnősült és gyermekeket nemzett Oscar Wilde élete az ifjú Alfred Dougles megismerését követően siklott félre. Az elismert író a családját elhanyagolva egyre több időt töltött a pályakezdő irodalmárral. Kettejük között kialakult homoszexuális kapcsolat azonban sem a feleségnek, sem pedig az ifjú apjának nem tetszett: Constance Lloyd elvált Wilde-tól, Lord Dougles, Quennsberry ura pedig fajtalankodás vádjával bíróság elé citálta. Wilde elvesztette a pert, büntetésképpen két év letöltendő fegyházra, továbbá kényszermunkára ítélték.
A börtönévek alatt komoly fülbajt szerzett Wilde 1897-ben, szabadulása után, az őt ért állandó támadások, zaklatások elől, - egy jobb élet reményében -, Párizsba menekült, ahol Sebastian Melmoth álnéven teljes szegénységben és elszigeteltségben élt.
Annak ellenére, hogy Wilde vagyontalan volt, a Hotel d' Alsace tulajdonosának jóvoltából életének utolsó hónapjait a szálloda egyik legszebb szobájában tölthette el. Az anyagi helyzetéhez képest kitűnő ellátásban részesült író azonban halálának pillanatáig nem tudott megbékélni szobájának színével. „Vagy a tapéta megy, vagy én!” - fenyegetőzött a botrányos életű zseni.
A valószínűleg agyhártya-gyulladásban, 46 éves korában (1900. november 30-án) elhunyt írót, csekély számú barátja kíséretében, Párizs legnagyobb temetőjében, a Pére Lachaise-ban helyezték végső nyugalomra.
Joseph Rudyard Kipling (Bombay, 1865. december 30. – London, 1936. január 18.) irodalmi Nobel-díjas angol író és költő. Napjainkban leginkább gyermekeknek szóló műveiről ismert, melyek között leghíresebb A dzsungel könyve (1894).
Édesapja John Lockwood Kipling (1837–1911) metodista lelkész, képzőművészeti iskolai tanár, illusztrátor, szobrász és festő volt, édesanyja Alice Macdonald (1837–1910). 6 éves koráig szüleivel Indiában élt. Tanulmányait Angliában folytatta, majd Indiában lett újságíró.
Bejárta szinte az egész világot. Amerikában 4 évet élt, Európában politikai szerepet is vállalt: lelkes híve volt az angol gyarmatbirodalomnak. Híres regénye továbbá a Kim (1901) is, melynek cselekménye Indiában játszódik, és meg is filmesítették. Mesegyűjteménye Az elefántkölyök címen jelent meg. Ha... (1895) című versét több magyar költő lefordította (Kosztolányi Dezső, Devecseri Gábor, Szabó Lőrinc).
A novella művészetének egyik legnagyobb újítójaként tartják számon; gyermekeknek szóló művei a gyermekirodalom örökzöld klasszikusai; legjobb írásai kifinomult, sokoldalú és ragyogó elbeszélő tehetségét mutatják.
A 19. század végén és a 20. század elején Kipling az egyik legnépszerűbb angol próza- és versíró volt. Henry James is csodálattal nyilatkozott zsenialitásáról. 1907-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, az angol nyelven alkotó írók közül elsőként, és máig a legfiatalabbként. Többször felajánlották neki a lovagi címet, amit azonban ő mindig visszautasított.
Később George Orwell a „brit imperializmus prófétájaként” emlegette Kiplinget. Sokan előítéletesként és militaristaként értelmezték munkáit, Douglas Kerr mai kritikus szerint Kipling még ma is indulatos vitákat kavar, és máig tisztázatlan, hová helyezzük el az irodalom- és kultúrtörténetben. Azonban mindenképp figyelemre méltó nemcsak kivételes elbeszélőtehetségének köszönhetően, hanem amiatt is, hogy műveiből hű képet kaphatunk arról, milyen lehetett a Brit Birodalomban élni.
Édesapja John Lockwood Kipling (1837–1911) metodista lelkész, képzőművészeti iskolai tanár, illusztrátor, szobrász és festő volt, édesanyja Alice Macdonald (1837–1910). 6 éves koráig szüleivel Indiában élt. Tanulmányait Angliában folytatta, majd Indiában lett újságíró.
Bejárta szinte az egész világot. Amerikában 4 évet élt, Európában politikai szerepet is vállalt: lelkes híve volt az angol gyarmatbirodalomnak. Híres regénye továbbá a Kim (1901) is, melynek cselekménye Indiában játszódik, és meg is filmesítették. Mesegyűjteménye Az elefántkölyök címen jelent meg. Ha... (1895) című versét több magyar költő lefordította (Kosztolányi Dezső, Devecseri Gábor, Szabó Lőrinc).
A novella művészetének egyik legnagyobb újítójaként tartják számon; gyermekeknek szóló művei a gyermekirodalom örökzöld klasszikusai; legjobb írásai kifinomult, sokoldalú és ragyogó elbeszélő tehetségét mutatják.
A 19. század végén és a 20. század elején Kipling az egyik legnépszerűbb angol próza- és versíró volt. Henry James is csodálattal nyilatkozott zsenialitásáról. 1907-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, az angol nyelven alkotó írók közül elsőként, és máig a legfiatalabbként. Többször felajánlották neki a lovagi címet, amit azonban ő mindig visszautasított.
Később George Orwell a „brit imperializmus prófétájaként” emlegette Kiplinget. Sokan előítéletesként és militaristaként értelmezték munkáit, Douglas Kerr mai kritikus szerint Kipling még ma is indulatos vitákat kavar, és máig tisztázatlan, hová helyezzük el az irodalom- és kultúrtörténetben. Azonban mindenképp figyelemre méltó nemcsak kivételes elbeszélőtehetségének köszönhetően, hanem amiatt is, hogy műveiből hű képet kaphatunk arról, milyen lehetett a Brit Birodalomban élni.
Török Sándor (Homoróddaróc, 1904. február 25. – Budapest, 1985. április 30.) író, műfordító, újságíró, antropozófus.
Apai nagyapja útbiztos volt a Szilágyságban, anyai nagyapja pedig jegyző Küküllőben. Apja, Török Lajos, jegyző volt.
A gyermek Sándor Szerdahelyen nőtt fel, Brassóban lett kisiskolás.
Tanulmányait Brassóban, Fogarason végezte, majd a középiskolát 14 éves korában abbahagyva különböző fizikai munkákból tartotta fenn magát. Volt kazánfűtő és kocsis a Czell sörgyárban, mezei munkás, facsúsztató a havasokban. Ipari tanuló volt Brassóban, majd napszámos lett a feleki üveggyárban. Pályafenntartó és kovács volt Vöröstoronyban, postai alkalmazott Nagytalmácsban. Kolozsvárott, a Renner bőrgyárban gépszíjgyártó vizsgát tett, rövid ideig kórista és színész volt a Magyar Színháznál.
Először pertörténeteket írt, majd folytatásos rémregényeket adott le néplapoknak.
Első regénye Az idegen város volt, amelyből később színdarabot is írt.
1933-ban Baumgarten-díjban részesítették, 1938-ban a Petőfi Társaság tagja lett.
A magyar hatóságok által kinevezett Zsidó Tanácsban a konvertiták képviselője volt, az 1944-ben alakult Keresztény Zsidók Szövetségének alelnöke. Özvegy Horthy Istvánnén keresztül eljuttatta a kormányzóhoz az Auschwitz-jegyzőkönyv egy példányát. Török Sándor a háború utolsó hónapjait Nagy Emilék kissvábhegyi házának rejtekén vészelte át, amit részletesen leírt Egy kis kertet szerettem volna c. emlékirataiban és a Titokzatos utazások című regényében.
1945-től 1948-ig a Magyar Rádió Ünnepi levelek c. sorozatát szerkeszti, mely a világ vezető tudósait, művészeit szólaltatta meg. A műsort 7 adás után betiltották. 1951-től a Tankönyvkiadó szerkesztője. 1959-1966 között a Család és Iskola c. lap felelős, majd főszerkesztője.
A komédiás c. darabjából – amelyet csak hétszer játszottak – később Richard Nash írt Az esőcsináló címen világhírűvé vált színdarabot.
A Csilicsala csodái folytatásos rádiójáték széles körű, országos népszerűséget biztosított számára. A műsort 1953 nyarán kezdték sugározni, havonta egy alkalommal vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között volt hallható. A varázslót Ráday Imre alakította.
Lakásán antropozófiai összejöveteleket tartott, amelyeken a fiatal Montágh Imre is részt vett. Török Sándor műveit francia, olasz, portugál nyelvekre is lefordították.
Apai nagyapja útbiztos volt a Szilágyságban, anyai nagyapja pedig jegyző Küküllőben. Apja, Török Lajos, jegyző volt.
A gyermek Sándor Szerdahelyen nőtt fel, Brassóban lett kisiskolás.
Tanulmányait Brassóban, Fogarason végezte, majd a középiskolát 14 éves korában abbahagyva különböző fizikai munkákból tartotta fenn magát. Volt kazánfűtő és kocsis a Czell sörgyárban, mezei munkás, facsúsztató a havasokban. Ipari tanuló volt Brassóban, majd napszámos lett a feleki üveggyárban. Pályafenntartó és kovács volt Vöröstoronyban, postai alkalmazott Nagytalmácsban. Kolozsvárott, a Renner bőrgyárban gépszíjgyártó vizsgát tett, rövid ideig kórista és színész volt a Magyar Színháznál.
Először pertörténeteket írt, majd folytatásos rémregényeket adott le néplapoknak.
Első regénye Az idegen város volt, amelyből később színdarabot is írt.
1933-ban Baumgarten-díjban részesítették, 1938-ban a Petőfi Társaság tagja lett.
A magyar hatóságok által kinevezett Zsidó Tanácsban a konvertiták képviselője volt, az 1944-ben alakult Keresztény Zsidók Szövetségének alelnöke. Özvegy Horthy Istvánnén keresztül eljuttatta a kormányzóhoz az Auschwitz-jegyzőkönyv egy példányát. Török Sándor a háború utolsó hónapjait Nagy Emilék kissvábhegyi házának rejtekén vészelte át, amit részletesen leírt Egy kis kertet szerettem volna c. emlékirataiban és a Titokzatos utazások című regényében.
1945-től 1948-ig a Magyar Rádió Ünnepi levelek c. sorozatát szerkeszti, mely a világ vezető tudósait, művészeit szólaltatta meg. A műsort 7 adás után betiltották. 1951-től a Tankönyvkiadó szerkesztője. 1959-1966 között a Család és Iskola c. lap felelős, majd főszerkesztője.
A komédiás c. darabjából – amelyet csak hétszer játszottak – később Richard Nash írt Az esőcsináló címen világhírűvé vált színdarabot.
A Csilicsala csodái folytatásos rádiójáték széles körű, országos népszerűséget biztosított számára. A műsort 1953 nyarán kezdték sugározni, havonta egy alkalommal vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között volt hallható. A varázslót Ráday Imre alakította.
Lakásán antropozófiai összejöveteleket tartott, amelyeken a fiatal Montágh Imre is részt vett. Török Sándor műveit francia, olasz, portugál nyelvekre is lefordították.
Wilhelm Hauff (1802. november 29. – 1827. november 18.) német író, meseíró, a biedermeier korszak alakja.
Három gyűjteményt (almanachot) adott ki meséiből, amelyek világszerte ismertté váltak. Például A gólyakalifa története, A kis Mukk története, A spessarti fogadó.
Wilhelm Hauff édesapja, Friederich Hauff Stuttgartban volt állami tisztviselő. Miután 1809-ben meghalt, az anya négy gyermekével édesapjához, Karl Friederich Elsässerhez költözött Tübingenbe.
Wilhelm Hauff 1809 és 1816 között a tübingeni Schola Anatolica tanulója volt, majd 1817-től a blaubeureni kolostor iskolájában tanult tovább. 1820 – 1824 között a helyi evangélikus alapítvány ösztöndíjasaként teológiát hallgatott a Tübingeni Egyetemen.
1824 és 1826 között Stuttgartban házitanítóként dolgozott Württemberg hadügyminiszterének, báró Ernst von Hügel tábornoknak a családjánál. A Hügel gyermekek számára írta meséit, amelyek a Märchen almanach auf das Jahr 1826 (Mesealmanach az 1826-os évre) című gyűjteményben jelentek meg. Néhány mese mindmáig igen népszerű a német nyelvterületen: a Keleten játszódó Der kleine Muck (A kis Mukk története), Kalif Storch (A gólyakalifa története) and Die Geschichte von dem Gespensterschiff (A kísértethajó története), illetve Der Zwerg Nase (Orroska, a törpe), Das kalte Herz (A hideg szív) és Das Wirtshaus im Spessart (A spessarti vendégfogadó), amelyek színhelye Németország.
Ugyanebben a korszakban keletkezett a Mitteilungen aus den Memoiren des Satan (1826) és Der Mann im Mond. Utóbbit, amely Heinrich Clauren szentimentális műveinek paródiájaként íródott, a parodizált szerző neve alatt tette közzé. Clauren kártérítési pert indított Hauff ellen, amit meg is nyert, majd Hauff a Kontroverspredigt über H. Clauren und den Mann im Mond (1826) című művével folytatta a támadást.
Közben Walter Scott regényeinek hatására Hauff megírta Lichtenstein: Romantische Sage aus der wuerttembergischen Geschichte című történelmi regényét (1826), amely hatalmas népszerűségre tett szert Németországban, mivel Würtemberg történetének legérdekesebb korszakát, Ulrich von Württemberg (1487–1550) uralkodását dolgozta fel. A regény nyomán Ulrich herceg leszármazottja újra felépítette az ősei várát a romokban álló eredeti lovagvár közelében, Hauff leírását véve alapul.
Hauff ezt követően Franciaországban, Németalföldön és Észak-Németországban tett utazásokat. Ekkor írta a Memoiren des Satan második részét és több kisregényt, többek között a bájos Die Bettlerin vom Pont des Arts címűt és mesterművét, a Phantasien im Bremer Ratskeller című elbeszélését. Kiadott néhány rövid költeményt is, amelyek népdallá váltak, például a Morgenrot, Morgenrot, leuchtest mir zum frühen Tod? címűt.
1827 januárjában a Johann Friedrich Cotta-féle Morgenblatt für gebildete Stände szerkesztője lett. Ugyanebben az évben vette feleségül unokatestvérét, Luise Hauffot. Egy héttel leánygyermekük születése után, 1827. november 18-án Hauff meghalt.
Három gyűjteményt (almanachot) adott ki meséiből, amelyek világszerte ismertté váltak. Például A gólyakalifa története, A kis Mukk története, A spessarti fogadó.
Wilhelm Hauff édesapja, Friederich Hauff Stuttgartban volt állami tisztviselő. Miután 1809-ben meghalt, az anya négy gyermekével édesapjához, Karl Friederich Elsässerhez költözött Tübingenbe.
Wilhelm Hauff 1809 és 1816 között a tübingeni Schola Anatolica tanulója volt, majd 1817-től a blaubeureni kolostor iskolájában tanult tovább. 1820 – 1824 között a helyi evangélikus alapítvány ösztöndíjasaként teológiát hallgatott a Tübingeni Egyetemen.
1824 és 1826 között Stuttgartban házitanítóként dolgozott Württemberg hadügyminiszterének, báró Ernst von Hügel tábornoknak a családjánál. A Hügel gyermekek számára írta meséit, amelyek a Märchen almanach auf das Jahr 1826 (Mesealmanach az 1826-os évre) című gyűjteményben jelentek meg. Néhány mese mindmáig igen népszerű a német nyelvterületen: a Keleten játszódó Der kleine Muck (A kis Mukk története), Kalif Storch (A gólyakalifa története) and Die Geschichte von dem Gespensterschiff (A kísértethajó története), illetve Der Zwerg Nase (Orroska, a törpe), Das kalte Herz (A hideg szív) és Das Wirtshaus im Spessart (A spessarti vendégfogadó), amelyek színhelye Németország.
Ugyanebben a korszakban keletkezett a Mitteilungen aus den Memoiren des Satan (1826) és Der Mann im Mond. Utóbbit, amely Heinrich Clauren szentimentális műveinek paródiájaként íródott, a parodizált szerző neve alatt tette közzé. Clauren kártérítési pert indított Hauff ellen, amit meg is nyert, majd Hauff a Kontroverspredigt über H. Clauren und den Mann im Mond (1826) című művével folytatta a támadást.
Közben Walter Scott regényeinek hatására Hauff megírta Lichtenstein: Romantische Sage aus der wuerttembergischen Geschichte című történelmi regényét (1826), amely hatalmas népszerűségre tett szert Németországban, mivel Würtemberg történetének legérdekesebb korszakát, Ulrich von Württemberg (1487–1550) uralkodását dolgozta fel. A regény nyomán Ulrich herceg leszármazottja újra felépítette az ősei várát a romokban álló eredeti lovagvár közelében, Hauff leírását véve alapul.
Hauff ezt követően Franciaországban, Németalföldön és Észak-Németországban tett utazásokat. Ekkor írta a Memoiren des Satan második részét és több kisregényt, többek között a bájos Die Bettlerin vom Pont des Arts címűt és mesterművét, a Phantasien im Bremer Ratskeller című elbeszélését. Kiadott néhány rövid költeményt is, amelyek népdallá váltak, például a Morgenrot, Morgenrot, leuchtest mir zum frühen Tod? címűt.
1827 januárjában a Johann Friedrich Cotta-féle Morgenblatt für gebildete Stände szerkesztője lett. Ugyanebben az évben vette feleségül unokatestvérét, Luise Hauffot. Egy héttel leánygyermekük születése után, 1827. november 18-án Hauff meghalt.
Új vásárló vagyok!
új vásárlóval indíthatsz rendelést............